Partnerség

2021.08.10. 15:25

Fellendítené a turisztikai ágazatot

A HEAL ALL projekt célja az egészségturisztikai oktatást támogató intézmények nemzetközi együttműködése.

Nemzetközi együttműködéssel segítené a turisztikai ágazat fellendülését a Debreceni Egyetem (DE) Egészségügyi Kara és a Sapientia Erdélyi Magyar Egyetem Csíkszeredai Kara. A részletekről a konzorciumi partnerek kedden, Nyíregyházán számoltak be. A felsőoktatási intézmények mellett további partner a hazai INNOVA Észak -Alföldi Nonprofit Kft. és az olasz Marco Polo G.E.I.E. is. A projektnek köszönhetően a konzorciumi partnerek tapasztalatot cserélhetnek, ügyfelek igényeit mérhetik fel, valamint fejleszthetik tantervi tárgyaikat.

Egymásra találhatnak

Takács Péter, a projekt szakmai vezetője azt mondta, főleg a DE Egészségügyi Karának hallgatói profitálhatnak a projektből, hiszen olyan gyakorlatokon tudnak majd részt venni Erdélyben vagy Olaszországban, amelyek elősegíthetik a szakmai munkájuk sikerességét, a pályájukon való előrehaladást. – A projektben elkészül egy webportál, ami segíti a vállalati szféra és a hallgatók egymásra találását. Célunk továbbá curriculum létrehozása az egyetemekhez kapcsolódóan, amely a legmodernebb eszközöket és a COVID alatt szerzett tapasztalatokat fogja össze – mondta a projektvezető.

– Nagy lehetőséget jelent számunkra ez a program, több szinten is úgy érezzük, hogy hasznos a projekttevékenység a hallgatóink számára.

„Segíti őket a szakmai fejlődésében, a tananyagfejlesztés pedig egyértelműen szélesebb körű szakmai kompetenciát nyújthat számukra.”

Ezen felül kollégáinknak is hasznos, hiszen segíti az oktatási módszerek korszerűsítését is – emelte ki Miklóssy Ildikó, a Sapientia Egyetem intézetigazgatója. Varga Levente a projekt gazdasági koordinátora saját tapasztalatát megosztva azt mondta, nagy önbizalmat jelent egy külföldi út a szakmai pálya kezdetén, így szeretné, ha ebben az élményben minél több hallgató osztozhatna.

Tapasztalataikkal segítenek

Horváth Anikó, aki az INNOVA Észak -Alföldi Nonprofit Kft. képviseletében vett részt a projektbemutatón, kiemelte: a tapasztalataikkal segítik a programot, de részt vesznek a piackutatási elemzések készítésében, valamint a tananyagfejlesztésben is. Ferndando Matignago, az európai Marco Polo csoport elnöke elmondta: vállalatuk főként a turizmus és vendéglátás területén dolgozik; oktatók és diákok mobilitását segíti elő különböző európai programokon keresztül. Főként az Erasmus+ programban dolgoznak, különböző projektek előkészítésén és kivitelezésén munkálkodnak.

Sok nemzetközi programot bonyolítottak már le, illetve partnerként több alkalommal voltak jelen Magyarországgal közösen.

– Most az a feladatunk, hogy az oktatókat és a befogadó olaszországi egységeket összekössük. Előre feltérképezzük azokat az esetleges problémákat, amelyek adódhatnak a cserekapcsolat lebonyolítása során – ismertette. Hozzátette, hogy bár 12 éves gyakorlattal rendelkeznek a szakmai programok kivitelezésében, újoncnak számítanak az egyetemmel való együttműködés, valamint a turizmus és vendéglátás egészségügyi vonatkozásaival kapcsolatos programok szervezésében. Mint mondta, a már meglévő tapasztalataikkal igyekeznek hozzájárulni a projekt sikeréhez.

A hallgatók a tervek szerint ősztől tesztelhetik majd a rendszert, az olasz gyakorlati utakat pedig néhány hónapos nyelvi felkészítő képzés is segítené.

BBI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában