karrier és jövő

2021.07.07. 14:37

Stratégiai együttműködést írt alá a Debreceni Szakképzési Centrum és a Deufol Hungary Kft.

A megállapodás egyben karrierlehetőséget is jelent a szakképzett munkaerő számára.

Fotó: Kiss Annamarie

A főként fából készült csomagolási alapanyagokat gyártó és ipari termékek csomagolást végző cég ügyvezetője, Elek Gergő ez alkalomból felidézte, 2020 májusában még a bokrétaavatót tartották, majd még az év szeptemberében beköltöztek az üzembe. Ennek az eredménye, hogy jelen pillanatban több mint 85 ember dolgozik náluk, melynek 40 százaléka már élt a belső karrierépítés lehetőségével.

Kiemelte, a DSZC-vel olyan együttműködést kívánnak elindítani, mely révén célzottan tudják megtalálni a leendő szakképzett munkaerőt, akik cégüknél karriert és jövőt látnak.

Hámori Éva Judit, a DSZC főigazgatója felhívta a figyelmet, a centrum intézményeiben a cég profiljába illeszkedő szakképzés nagy hagyományokkal rendelkezik. Elmondta, az új együttműködési megállapodás öt intézményüket érinti, három ágazatban. A Brassaiból és az Irinyiből a közlekedés és szállítmányozás ágazatba, a Péchyből és az Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskolából a fa- és bútoripari ágazatba, míg a Mechwartból az informatika és a gépészet ágazatba tudnak jól képzett szakemberek kibocsátani.

Tirpák Zsolt, a centrum kancellárja arról beszélt, Debrecenben szakképzést megvalósítani különleges lehetőség és rendkívül nagy felelősség. – Debrecenben soha nem látott modellértékű, folyamatos fejlődés és gyarapodás történik. Itt jön a mi felelősségünk és feladatunk, hogy a szakemberek utánpótlásával biztosítsuk ezt a növekedést – fogalmazott. A kancellár szerint évtizedekig képeztek iskolai célból szakembereket, ekkor még senkit nem érdekelt, hogy a megtanult ismeret hol hasznosítható. Mint mondta, Debrecenben megvan az a gazdasági környezet, ahová tudják a fiatalokat irányítani. Tirpák Zsolt arról is beszélt, a Deufollal való együttműködésben a legfontosabb a beiskolázás, az együttműködés révén bizonyos szakmáknak karrierlehetőséget tudnak ajánlani.

Papp László polgármester a gazdasági szféra és az oktatás közötti ideális kapcsolat jelentőségéről beszélt. Mint mondta, a város gazdasági növekedésében kulcskérdés a debreceni oktatási rendszer helyzete. – Debrecennek a munkaerőpiaci versenyt az iskolapadokban kell megnyerni.

„Olyan oktatási rendszerrel rendelkezünk, amely lehetőséget nyújt ebben a tekintetben számunkra, jelenleg is több mint 72 ezer diák tanul különböző szinteken helyileg, ezt a számot szeretnénk folyamatos és minőségi javulás mellett 100 ezer környékére feltornázni”

– szögezte le. Felidézte, az elmúlt 6 évben több mint 30 külföldi vállalat szavazott bizalmat Debrecennek, ez azt mutatja, hogy a városnak nagy a hitelessége, komoly feltételeket tud biztosítani a beruházásokhoz és növekedéshez. Hangsúlyozta, a Debrecen 2030 programban kiemelt jelentősége van az oktatás fejlesztésének, jelen pillanatban több mint 35 milliárd forintos fejlesztési programon dolgoznak annak érdekében, hogy az oktatás feltételrendszerének javítása mellett legyen lehetőség a kapacitásokat is növelni. Tudatta, napirenden van a Mechwart és a Brassai bővítése, valamint egy új, 250 férőhelyes kollégium létesítése is, emellett pedig az egyetemen egy innovációs központot adnak át hamarosan.

KD

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában