Módosul a határidő

2021.06.10. 13:54

Drágul a vízhálózat kiépítése a gazdasági övezetben

Pótmunkák szükségesek az infrastruktúra kialakításánál.

Ötvenmillió forinttal drágult az Észak-Nyugati Gazdasági Övezet (ÉNYGÖ) ivóvíz és szennyvíz víziközmű építése – derül ki a június 1-jei Közbeszerzési Értesítőből. A debreceni önkormányzat beruházásának kivitelezését egy debreceni és egy nyíregyházi központú cég együtt végzi, az eredeti 802 millió forint helyett immár 853 millió forintért. A szerződést május 19-én módosították. A változtatásra olyan körülmények miatt van szükség, melyeket a kellő gondossággal eljáró ajánlatkérő nem láthatott előre – írja a dokumentum. Ez bővebben kifejtve háromféle pótmunka szükségességét jelenti.

Az elektromos kivitelezés során kiderült, hogy az egyik nyomásfokozónál a terveken szereplő módon nem lehet közvetlenül csatlakoztatni a szennyvízátemelő elektromos fogyasztóoldali fogadó/mérő részeire a szükséges földkábeleket, csak kiegészített műszaki tartalom által.

A határidő is tolódik

A kivitelezéssel érintett területen a NIF Zrt. mint ajánlatkérő megbízásából készülő, a „354. sz főút és 33. sz. főút összekötés I. ütem” kivitelezéshez szükséges tervdokumentáció közműegyeztetése során a Debreceni Vízmű Zrt. előírta, hogy biztosítani kell a két beruházás műszaki tartalmának összehangolását. Ugyanis a jelenleg kivitelezés alatt álló vezetékek a jövőben történő üzemeltetés szempontjából nem optimális pozícióban helyezkednek el, ennek következtében a NIF Zrt. tervezési szerződéséhez kapcsolódó, későbbiekben megvalósuló kivitelezésével a jelenlegi ivóvíz- és szennyvízhálózat tekintetében közműkiváltás lesz szükséges, ami az ÉNYGÖ teljes területének vízellátását ideiglenesen korlátozná, mely a területre betelepülő gazdasági szereplők termelését lényegesen akadályozná – áll az indoklásban.

A megismert üzemeltetői és gyártói álláspontok alapján, a kiviteli tervdokumentációban szereplő 1. számú szennyvíz­átemelő vezérlésére vonatkozó műszaki tartalom csak az átemelő alap funkcióit tudja működőképessé tenni. Szükséges azonban az átemelő vezérlését úgy kialakítani, hogy a maximális tervezett kapacitást hosszú távon, üzembiztosan képes legyen ellátni. Kiadtak egy javított tervcsomagot, ez alapján szintén pótmunka szükséges.

Fentiek részhatáridő-módosulással is járnak: a kivitelező bázisütemterve alapján a nyomásfokozó és az átemelő telep elektromos szerelési munkái 2020. december 14. – 2021. március 26. között zajlottak volna, az azt megelőző gyártási és előszerelési munkák 2020. november 26-tól 2020. december 14-ig. 2020. november 26-án, az akadályoztatás fellépésének időpontjában a gyártási és előszerelési munkák nem voltak megkezdhetők. Az akadályoztatás 2020. december 18-án hárult el, a pótmunkák megrendelését követően, így a teljesítési határidő 22 nappal módosult, 2021. április 17-ére.

A teljesítési véghatáridőt befolyásolja még a párhuzamosan folyó, NIF Zrt. beruházásban megvalósuló vasúti konténerátrakó és a 400 hektáros fejlesztési terület közötti konténerátrakó összekötő út megépítése. A szomszédos munkaterület határárán a NIF Zrt. vállalkozója egy résfolyókasort köteles kiépíteni, ez­után következhet majd a szóban forgó beruházás részét képező útcsatlakozás kiépítése.

HBN

Borítókép: A gazdasági övezet kialakításával összefüggő infrastruktúra-fejlesztések projektnyitója tavaly októberben volt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában