vadonatúj irodaházat avattak

2020.09.30. 12:52

A gyógyszeripar a magyar gazdaság húzóágazata

Új közösségi és irodaház épült a debreceni biotechnológiai üzem területén, amelyet ünnepélyes keretek között adtak át szerdán.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Fotó: Molnár Péter

A koronavírus járvány a legtöbb ember életére, mindennapjaira hatással van, valamint az is meglehet, hogy egy teljesen új, eddig ismeretlen időszakot teremt.

Fotó: Molnár Péter

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az irodaház átadóján kijelentette: a világjárvány következtében egy teljesen új világgazdasági korszak kezdődik: szereplői között egy új, rendkívül éles, erős verseny veszi kezdetét. – A gazdasági kapacitások világszintű újraelosztásáért indult meg egy jelentős megmérettetés. Az automatizmusoknak vége, a bezárt gyártóegységek és üzemek újranyitása nem automatikus, minden egyes vállalat azt keresi, hogy hol tudna még hatékonyabban termelni. Ebben a versenyben pedig majd azok kerülnek a győztesek oldalára, akik a leginnovatívabb iparágakban tudják magukhoz vonzani a vállalati beruházásokat. Előnyben vannak az olyan országok, amelyekben több olyan hazai vállalat is működik, amelyek a nemzetközi piacokon is versenyképesek tudnak lenni. Regionális multikként lépnek fel, és a külföldön megszerzett profitjukat hazaviszik és otthoni fejlesztésekre fordítják – fogalmazott, majd hozzátette:

„A magyarok abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy hazánkban a gyógyszeripar, a gyógyszergyártás komoly hagyományokra tekint vissza.”

Magyarország kiemelkedő szerepet játszik a világ gyógyszergyártásában, és így az ipar is meghatározó szerepet tölt be a honi gazdaság teljesítményében – emelte ki.

Folyamatos növekedés

A külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy a kormány a gyógyszeriparra egy kitörési lehetőségként tekint, egy olyan iparágra, amelybe érkezett támogatások minden esetben megtérülnek.

„A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyar gyógyszergyártás élvonalában tudjon maradni, világszinten is versenyképes legyen.”

Kevés olyan ágazat van, amely a koronavírus-járvány alatt is növekedést tudott felmutatni: az idei esztendő első nyolc hónapjában 7 százalékkal nőtt a magyar gyógyszeripar teljesítménye, és mára 25 ezren dolgoznak ebben a szférában. A Richter Gedeon Nyrt. 40 országban van jelen, több mint 200 féle gyógyszerrel és 13 ezer alkalmazottal. A mai napon a márkanév tovább erősödik, hiszen a vállalat Debreceni Biotechnológiai Üzemének új többfunkciós innovatív irodaházát adjuk át: 3500 négyzetméteres épület, amely a legmodernebb infokommunikációs technológiával van felszerelve – fűzte hozzá.

Fotó: Molnár Péter

Papp László polgármester a sajtótájékoztatón kihangsúlyozta, az elmúlt néhány év új iparágak alakulását, azok megerősödését hozta Debrecenben. – A Richter Gedeon Nyrt. 2012-ben nyitotta meg a Debreceni Biotechnológiai Üzemét, azóta pedig folyamatosan fejleszt: az elmúlt 8 évben újabb és újabb egységek jöttek létre. Az üzem folyamatos fejlesztése mellett 2 éve adtuk át a cég molekuláris biológiai laborját, most pedig a város egyik legszebb, leginnovatívabb irodaházát. A vállalat debreceni jelenléte azt hirdeti, hogy a cívisváros kiemelkedően versenyképes, az innováció és a magas tudásigényű iparágak vonatkozásában. A vállalat folyamatos fejlődésének feltétele a megfelelő ipari infrastruktúra, a szakképzett munkaerő és a Debreceni Egyetem által biztosított tudományos háttér. Ezen tényezők garantálják a város eredményességét és versenyképességét a mai nagy világgazdasági folyamatokban – taglalta.

A sajtótájékoztatón kiderült, a tavalyi esztendőben a gyógyszeripar termelési értéke 910 milliárd forintot ért. A magyar gyógyszeripar 86 százalékos export hányaddal dolgozik. Tavaly annyi gyógyszert exportált Magyarország, mint korábban soha: 2 ezer milliárd forint értékű gyógyszerexport hagyta el az országot – ennek köszönhetően a 19. legnagyobb gyógyszeripari exportot Magyarország könyvelhette el a tavalyi esztendőben.

NE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában