koronavírus

2020.04.23. 17:30

Megfelezett létszám és fertőtlenítés: biztosítani kell a folyamatos termelést

Eddig nem tapasztalt munkaszervezéssel igyekeznek megelőzni a betegséget.

Fotó: illusztráció, Shutterstock

A koronavírus-veszély alapvetően hat a gazdaságra, így a termelő üzemekre is. A megkérdezett cégvezetők mindegyike hangsúlyozta: arra törekednek, hogy minimalizálják a vírus bekerülési lehetőségét az üzem területére. Előre beszerezték a higiéniai eszközöket, tisztítószereket, megrendelték a szájmaszkokat, a gumikesztyűket.

„Az élelmiszeriparban a vírusveszély másként csapódott le, mint a lakosság körében”

– fogalmazott ifj. Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. malomipari osztályvezetője. Mindig figyelték a kormány által kiadott rendeleteket, és azokkal összhangban próbáltak működni. A folyamatos termelés megmaradt, betegség nem történt a malomüzemben. A búzabeszállítók nem hagyhatják el a járművük fülkéjét, csak akkor, ha mosdóba kell menni, vagy ha a dokumentációt kell intézniük, de akkor is 2 méter távolságot kell tartaniuk a másik embertől. A sofőrök ponyváznak le, csak saját tollat használhatnak, lehetőség szerint szájmaszkot viselnek. Az ügyfélkiszolgáló helyekre plexilapot szereltek, az ajtókat csukják, tehát a dolgozók a sofőrökkel sem érintkezhetnek. A veszélyhelyzet kihirdetése óta nem volt személyes tárgyalás – sorolta.

Maszk és távolságtartás

Szűcs Gyula, a Szinorg Univerzal Zrt. vezetője elmondta, az építőiparban az adminisztratív létszámban lévők, ahol lehet, otthonról dolgoznak, a termelésirányítóknak a munkahelyen kell lenniük.

– Ott minden részlegünkben óvintézkedésként megfeleztük az irányító létszámot, a kollégák fele otthonról dolgozik, fele a munkahelyen, és hetente cserélnek. Ha megbetegedés lenne, az a létszám, amelyik bent volt, elmegy karanténba, és a másik csapat lép a helyükbe. Az épületüzemeltetésben az alkalmazottak is otthon dolgoznak, de a takarítók, a karbantartók és az őrzést végzők ezt nem tudják megtenni. Akik érintkeznek emberekkel, bejárnak a munkahelyükre, ott kell lenni egymás közelében, nekik maszkot, fertőtlenítőt, kézmosási lehetőséget biztosítunk. A cégvezetők heti rendszerességgel adnak ki utasítást és tájékoztatást az operatív törzs rendeleteiről és a kormányzati intézkedésekről.

Szűcs Gyula elmondta azt is, hogy a beszállítás nem állt le. Itt annyit lehet tenni, hogy a szállítást végző és a munkahelyen lévő kollégák lehetőleg ne kerüljenek egymással közeli kontaktusba. Tartják a kétméteres távolságot, ha megérkezik egy beszállító, alapdolog, hogy mindenki maszkban legyen.

Ugyanazt a traktort vezeti

– A dolgozók érdekében az első pillanattól kezdve megtettük az alapvető intézkedéseket. Biztosítottuk a fertőtlenítőszereket kiadagolóval, védőkesztyűt, maszkot – válaszolta kérdésünkre Forgács Barna, az Agrárgazdaság Kft. vezetője. – A fertőtlenítőszerekkel annyival egyszerűbb volt a mi helyzetünk, hogy az állattenyésztésben eddig is kellett használni ezeket. A tömegközlekedést elkerülendő, minden dolgozónknak biztosítjuk a magángépkocsi-használat lehetőségét azzal, hogy térítjük a munkába járás költségét. Akinek nincs saját kocsija, azt a legközelebbi hozzátartozója hozza be, és annak is kifizetjük a pénzt. A növénytermesztésben nincsenek egymáshoz közel az emberek, hiszen vagy a szabadban dolgoznak, vagy a légkondicionált traktor fülkéjében ülve végzik munkájukat.

„A gépeket is fertőtlenítjük, a kilincseket, a kormánykereket, mindenki csak azt a gépet vezeti, ami a gondjaira van bízva.”

– A koronavírus-járvány magyarországi megjelenésekor szabályoztunk bizonyos dolgokat – ezt már György Géza, az Alföldi Nyomda vezérigazgatója mondta. – A dolgozók figyelmét felhívtuk az egyéni higiénia fontosságára, és ehhez biztosítottuk az eszközöket. Megszerveztük, hogy csak a legszükségesebb létszám és a legindokoltabb esetekben találkozzon külső partnerekkel. Ha pedig dolgozóink közül valaki találkozott fertőzött személlyel vagy külföldről tért haza, ők önkéntes karanténba mentek. Mindezek okán nem kapta el senki a vírust. Fegyelmezetten bejárnak, végzik a munkát. Néhány dolgozó, akinek iskolás gyereke van, és nem tudta másként megoldani a felügyeletét, őket időarányos szabadságra küldtük. Irodai területen vannak, akik távmunkában dolgoznak.

Kovács Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában