Járásonként eltérő statisztika

2020.02.02. 11:30

Kevesebb volt az álláskereső Hajdú-Bihar megyében

Nehezebb helyzetben a fiatalok, az 55 év fölöttiek és a szakképzetlenek.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

38 ezer fővel többen dolgoztak Magyarországon 2019 október–decemberében, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) napokban közzétett gyorsjelentéséből. A 2019-es év egészét tekintve a foglalkoztatottak létszáma az 1–12. hónapok átlagában 4 millió 512 ezer fő volt, ami 43 ezerrel haladta meg a 2018. évit. A 15–24 éves korcsoport foglalkoztatási aránya 0,5 százalékponttal 28,5 százalékra csökkent, a legjobb munkavállalási korú 25–54 éveseké 0,4 százalékponttal 84,4 százalékra, az 55–64 éveseké pedig 2,3 százalékponttal 56,7 százalékra emelkedett.

A fele kap pénzt

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal járási hivatalainak regiszterében 21 ezer 867 fő álláskereső szerepelt 2019 egészének átlagában, ami 2018-hoz viszonyítva 5,9 százalékos csökkenést jelent. Ebből 10 ezer 62 férfi és 11 ezer 805 nő (arányuk 46, illetve 54 %).

Közülük a legfeljebb 8 általános iskolát végzettek aránya megyénkben 44 százalék, a gimnáziumi 11,7 százalék, a felsőfokú végzettségűeké 5,5 százalék volt. Az álláskereső középfokú végzettséggel rendelkezők fele (50,3%) szakiskolában vagy szakmunkásképzőben végzett.

Pénzbeli ellátásra átlagosan 11 ezer 964 fő volt jogosult tavaly Hajdú-Biharban, a nyilvántartott álláskeresők 54,7 százaléka.

Debrecenben a legjobb

2019. december végén 17 ezer 972 fő álláskereső volt regisztrálva megyénkben, ez az előző évhez képest 16, az előző hónaphoz viszonyítva 7,6 százalékkal kevesebb. A nyilvántartott álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva tavalyi átlagban országosan 3,74, Hajdú-Bihar megyében 5,89 százalék volt. Megyénkben a legalacsonyabb értékkel a Debreceni Járási Hivatal (4,7%), a legmagasabbal pedig a nyíradonyi (9,38%) rendelkezett. A legkisebb arányú csökkenés 2018-hoz képest a berettyóújfalui, a legnagyobb arányú a Hajdúhadházi Járási Hivatal területén volt tapasztalható. A hajdúböszörményi és a balmazújvárosi hivatalok esetén 0,08 és 0,56 százalékkal nőtt az álláskeresők aránya.

Megyénkben az álláskeresők közt a 25 évnél fiatalabbak aránya tavaly 17 százalék alatt volt, ez 12,1 százalékkal kevesebb, mint 2018-ban. Az 55 év és afeletti álláskeresők aránya elérte a 27 százalékot, ez 2,4 százalékkal több az előző évinél. 2019-ben Hajdú-Biharban az álláskeresők döntő hányada, 84,8 százalék fizikai foglalkozású volt, ez 18 ezer 533 főt jelent, és 6,2 százalékkal kevesebb a 2018-as adatnál. A szellemi foglalkozásúak 15,2 százalékos aránya 4,4 százalékkal alacsonyabb az előző évinél.

A szakképzetlenek aránya az álláskeresők között megyénkben tavaly átlagosan 32,7 százalék volt, 1,5 százalékkal alacsonyabb a 2018-as évinél, szám szerint (7 ezer 160 fő) 9,8 százalékos csökkenést mutat. A szakképzetlen álláskeresők 55 százaléka nő, 28 százaléka 25 évnél fiatalabb.

A 25 év alatti álláskeresők legnagyobb arányban a Hajdúnánási Járási Hivatal, legkisebb mértékben a Debreceni Járási Hivatal regiszterében szerepeltek. Az 55 év és a feletti korosztály legnagyobb arányban a püspökladányi, legkisebben a nyíradonyi hivatal területén volt jelen.

A tartósan (egy éven túl) nyilvántartásban lévő álláskeresők száma 3,8 százalékkal nőtt 2018-hoz viszonyítva, az összes álláskeresőnek a 31,3 százalékát tették ki 2019-ben. Számuk csak a Debreceni Járási Hivatal területén csökkent.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában