Helyi gazdaság

2014.02.11. 09:47

Az élénkítő koffein

Debrecen - Szellemileg és fizikailag is topon lehetünk, ha koffeintartalmú italt fogyasztunk.

Debrecen - Szellemileg és fizikailag is topon lehetünk, ha koffeintartalmú italt fogyasztunk.

Tea, kávé, kakaó, kóla – koffeintartalmú szerek, amelyeket a szervezet serkentésének céljából fogyasztunk. A matétea az egyik legismertebb, szellemi képességet javító növény, amely Dél-Amerikából származik. Prof. dr. Juhász Miklós egyetemi tanár a DAB-székházban tartott 6. Téli Amega Fórumon elmondta: a főzés során a levelek mellett az ágrészeket is felhasználják, amitől enyhe füstös íze lesz a teának.

– A tea köztudottan élénkítő hatású, aminek két változatát ismerjük. A fehér tea a ki nem nyílt levélrügyekből, míg a fekete a levelek fonnyasztásával készül. Utóbbi a klorofill bomlásával nyeri el sötét színét – fogalmazott. Az arab kávé Etiópiából származik, intenzív ízét pedig a pörkölés után kapja. A szakértő hangsúlyozta, sokan úgy tudják, hogy a zöld kávé fogyasztó hatású, de ez csupán üzleti okokból szenzáció. Valójában azért zöld, mert pörköletlen. Másik, mindennapjainkban használt természetes élénkítő a kakaó, amely az antioxidáns tulajdonsága miatt terjedt el világszerte, de kevésbé élénkít. A kóla szintén mindenki számára elérhető serkentő.

– A kólafa terméséből magas koffeintartalmú ital készül, globálisan népszerűek, de Brazíliában és a Karib-tenger térségében a kóladiót természetes drogként fogyasztják mérgezések, másnaposság és hasmenés ellen – ismertette a szakértő.

HBN–SZM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában