2025.06.12. 16:01
Régen rossz, ha körmöt vágsz, de temetőbe se menj – egy helyen minden, ami péntek 13-án szigorúan tilos
A fekete macska és a törött tükör csak a jéghegy csúcsa. Péntek 13-án van, aki a balszerencse elől menekül, mások pedig inkább lottót vesznek.
Van, aki fittyet hány rá, akad, aki ódzkodik ettől a naptól. A péntek 13-at rengetek babona lengi körül, sokan úgy tartják, ez a legszerencsétlenebb együttállás. De honnan ered ez? Mire figyeljünk a babona szerint, ha nem akarunk magunkra bajt hozni? Ennek jártunk utána. A Magyar Nemzet egy korábbi írása azt taglalja, a péntek és a 13-as szám külön-külön is szerencsétlenséggel társulhat a babona szerint, de együtt egyenesen rémisztő kombinációt alkotnak. A péntek már az ókortól kezdve balszerencsés napnak számított: a keresztény hagyomány szerint Jézus ezen a napon halt meg, és az isteni igazságszolgáltatás egyesek szerint ezen a napon sújt le leggyakrabban. A 13-as szám szintén sok kultúrában baljós. Az egyik legismertebb történet szerint Jézus utolsó vacsoráján 13-an ültek az asztalnál, közülük a 13. vendég, Júdás árulta el Jézust. A skandináv mitológiában Loki, a cselszövő isten 13. vendégként jelent meg egy vacsorán, és a megjelenése katasztrófához vezetett.

Forrás: Illusztráció / Napló-archív
Péntek 13. eredete
A nap és a szám összekapcsolása pedig egy régi történelmi eseményhez köthető: 1307. október 13-án, pénteken tartóztatták le IV. Fülöp francia király parancsára a templomos lovagokat, akik állítólagos eretnekségük miatt aztán életükkel fizettek. Ez a dátum sokak szerint a péntek 13. balszerencséjének egyik alapja.
Bár a péntek 13. félelmetes hírnevet szerzett magának, valójában nincs tudományos bizonyíték rá, hogy ilyenkor több balszerencse érne minket, mint máskor.
A babonák és félelmek gyakran önbeteljesítő jóslatok: ha azt gondoljuk, hogy valami rossz fog történni, sokkal inkább észrevesszük a negatív dolgokat.
Péntek 13. babona: ezeket kerüljük
- Sokan úgy hiszik, hogy péntek 13-án nagyobb eséllyel történik balszerencsés esemény.
- Nem ajánlott utazni: egyesek ezen a napon nem utaznak vagy nem kezdenek új dolgokba, mert „rossz előjelű”.
- Elkerülik a fontos döntéseket: Sokan nem házasodnak, nem vesznek házat, vagy nem írnak alá szerződéseket péntek 13-án.
- Törött tükör: ha péntek 13-án törik el egy tükör, az állítólag hét év balszerencsét hoz.
- Fekete macska áthaladása az úton: ez alapvetően is balszerencsésnek számít, de péntek 13-án még erősebbnek tartják a hatását.
- Létra alatti áthaladás: ezt mindig kerülni kell, de ezen a napon különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak neki.
- 13 vendég az asztalnál: ez bibliai eredetű hiedelem, és péntek 13-án fokozottan kerülik ezt a helyzetet.
- Ne menj temetőbe vagy kórházba, ha nem muszáj, a babonák szerint ezek a helyek „vonzanak” bizonyos negatív energiákat ezen a napon.
- Ne vágj körmöt vagy hajat! Régi magyar néphit szerint ez balszerencsét, betegséget vagy veszekedést hozhat.
- Sokan nem nyitnak esernyőt a lakásban.
- Nem szabad késhegyet valakire irányítani, mert veszekedést okoz.
- Só kiömlése: balszerencsés, de ha a bal váll fölött átdobsz egy csipetet, az elháríthatja.
Van, akinek szerencsét hoz
Arról is olvashatunk, péntek 13-án többen próbálnak szerencsét, a 13-as szám pedig szerencseszámként is az egyik legnépszerűbb a hazai lottózók körében. 2023-ban a Szerencsejáték Zrt. arról számolt be, évente legfeljebb három alkalommal esik egybe a hét ötödik napja a hónap tizenharmadik napjával, ezért péntek 13-án sokkal többen teszik próbára a szerencséjüket, mint az átlagos hétköznapokon. A társaság adatai szerint a legtöbben a sorsjegyet választják, volt olyan péntek 13. amikor 69%-kal több kaparós fogyott, mint egy átlagos pénteken. Sőt, az is kiderült, az Ötös lottón a legtöbbször megjátszott szám a 13, ezt mintegy 70%-kal gyakrabban fogadják meg a játékosok, mint a többi számot.