2025.04.13. 13:06
Szemüveges fiatalember akadályozott meg egy tragédiát hajnalban Debrecenben
Azonnal riasztották a hatóságokat is. A tűz miatt könnyen nagy baj történhetett volna.
Rengeteg reakciót váltott ki alig néhány perc alatt az a köszönetnyilvánítás, amit a Debrecenben Hallottam Facebook-csoportban tettek közé vasárnap délelőtt. Igazi hőstettnek számít az, amit egy fiatalember vitt véghez a hajnali órákban. Mint azt a posztoló írta, hálával tartoznak annak a 30 év körüli szemüveges fiatalnak, aki hajnalban, 4 óra után pár perccel észlelte, hogy tűz ütött ki az ők és a felettük lakó erkélyén az egyik Füredi úti társasházban.

Forrás: Illusztráció / MW-archív
Ő ébresztett bennünket is és a fölső szomszédot is. Mire feljött az első emeletre már riasztotta a tűzoltókat is, akik pillanatok alatt kiértek.Igaz, addigra már sikerült eloltani, de nagyon gyorsan kiértek, és azonnal segítettek. Mivel mind a két lakásban a másik szobában aludtunk nagyobb baj is történhetett volna. Így neki köszönhetően senki nem sérült, és egyik lakás sem égett ki. Nagyon köszönjük a gyors reagálást
– olvasható a posztban.
Vajon mi miatt keletkezett a tűz?
Mint azt a kommentekben írták, az is lehet, hogy egy eldobott cigarettacsikk okozta a tüzet, mivel ritkán keletkezik látszólag minden ok nélkül tűz. Volt, aki megjegyezte, előfordulhat az is, hogy aki a csikket ledobta, azt se tudja mit okozott, nyugodtan aludt tovább.
Nagyon felelős magatartás, ismeretlenül is nagy köszönet és hála a fiatalembernek! Sok ilyen embertársunk kéne legyen, akinek fontos a másik ember élete, egészsége, értékei
– fejtette ki véleményét egy másik hozzászóló.
Ajánljuk még: