haon.hu PODCAST

2025.03.07. 15:10

A csajok nagyon furának tartják, ő viszont jól érzi magát a bőrében – a főszerepben Biró Olivér

Csillag születik Debrecenben? Több mint 60 ezren követik a fiatal influenszert és énekest, Biró Olivért, akinek a videóiban bizonyára sokan szerepeltek már az utca emberei. Ezúttal Olivér volt a mikrofon másik végén, hiszen mi kérdeztünk tőle.

Téged állítottak már meg úgy az utcán, hogy szerelmes dalt énekeltek neked? Persze, nem a szombat hajnali állapotokra gondolunk… Debrecen belvárosában, illetve a Nagyerdőn is előfordul, hogy egy húszas éveiben lévő srác általában másodmagával és egy gitárral a kezében szólít meg embereket, hogy énekelhet-e nekik, majd az ebből készült videókat több tíz-, gyakran több százezren nézik meg a TikTokon. Nos, a fiatalember Biró Olivér, aki több mint 60 ezer követőt gyűjtött már az elmúlt két év alatt a videómegosztón, és mindössze ezer reakció választja el attól, hogy „lájkmilliomos” legyen. Nemrégiben meghívtuk a Haon podcast stúdiójába, ahol kibontakozó zenei karrierjéről és sokszínű egyéniségéről beszélgettünk vele. Íme, néhány részlet!

biró olivér, debrecen, biro oliver fruska, fiatalok vagyunk, biro oliver tiktok
Biró Olivér volt a Haon podcast-műsornak vendége
Forrás:  Czinege Melinda

Biró Olivér gyakorlatilag kiszáguldott a komfortzónájából 

A csajok azt szokták mondani, hogy nagyon fura vagyok

 – ezzel a felütéssel kezdett el mesélni magáról Biró Olivér. Kissé furán indult a zenei karrierje is elmondása szerint, mert eleinte focista szeretett volna lenni, de mivel a játék kevésbé ment neki, így édesapjával és testvérével járt el különböző helyekre zenélni. Így jutott el az első fellépéséig: 

egy karácsonyi vásárban énekelt, ami bevallása szerint szörnyen sikerült, utána mindenki le akarta beszélni a folytatásról, ő viszont szembe ment a széllel, mert időközben megszerette a zenét.

Olivér különleges forma ránézésre is: festett haja, festett körmei és színekben pompázó outfitje mint elmondta, amerikai inspirációnak köszönhetőnek, na meg némi noszogatásnak is… 

Az egyik producer barátnője kérdezte, hogy mi lenne, ha kicsit messzebbre mennénk… Először csak rakjunk a hajamba egy kis melírt, utána jöttek az oversized cuccok, csak nekem ez tök fura volt, néztem is magamra, hogy «Basszus, hogy nézek ki?! Te jó Isten! Ha meglátnak az emberek az utcán, akkor ez gatya!»

 – idézte fel az emlékeket Biró Olivér. Alighanem be is igazolódtak a megérzései, mert elmesélt egy sztorit, ami az első körömfestése után történt:

biro oliver, debrecen, biro oliver fruska, fiatalok vagyunk, biro oliver tiktok
Megérte Biró Olivérnek a stílusváltás
Forrás:  Czinege Melinda

Biró Olivér TikTok-videói és stílusváltása is bevállalós voltak, és nem úszta meg a cringe szitukat, de végül megérte 

Aznap pont bankba is kellett menjek, és végig zsebben volt a kezem, hogy ne lássa senki… Az ügyintéző viszont elkérte a személyimet és a lakcímkártyámat, szóval nagy nehezen csak elővettem a kezemet, és amikor meglátta a körmömet, akkor rendesen fura arcot vágott, ezt láttam rajta, hogy: «Húha, vannak bajok…»

 – mondta Olivér, hozzátéve, hogy mostanra nagyon megszerette a festett körmeit.

És akkor még tényleg csak néhány részletet említettünk a teljes, helyenként drámai, de egyébként nagyon jó hangulatú beszélgetésből. Többek között elmélyültünk a tartalomgyártás témájában (például hogyan készülnek a videói, direkt megrendezettek-e vagy sem), emellett 

Biró Olivér Fruska és Fiatalok vagyunk című dalairól, jövőbeni fellépéseiről is mesélt, és még a magánéletének nehéz és pozitív részleteibe is betekintést engedett.

 Ha szeretnél többet megismerni a feltörekvő debreceni influenszerről, hogy milyen is ő valójában, kattints a lenti hanganyagra – fel se fog tűnni, milyen gyorsan elrepül az idő!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában