2025.02.10. 08:00
Egy csipetnyi Olaszország Debrecenben: mutatjuk, mit láttunk a parkolóban!
A Haon stábja ismét egy érdekességet fedezett fel a vármegyében. Ezúttal egy debreceni parkolóban találtunk egy igazi olasz klasszikust.
Ahogyan azt többször is hangsúlyoztuk már, a Haon stábjánál soha nem áll meg az élet, legyen hétköznap este, vagy akár hétvége, mindig nyitott szemmel járunk. Úton vagyunk, beszámolunk minden fontos hírről, illetve furcsaságról. Január közepén például Létavértes és Bánk között fotóriporterünk lencsevégre kapott egy hóember családot, legutóbb pedig Hajdúnánáson jártuk, és egy rémes bábuval találkoztunk. Egy boszorkánybábura lettünk figyelmesek, ami fennakadt egy villanyoszlopon. Most egy csipetnyi Olaszországot pillantottunk meg az egyik debreceni áruház parkolójában.

Fotó: Kiss Annamarie
Egy igazi klasszikus autót, egy Fiat 500-ast pillantottunk meg a debreceni parkolóban. A kocsi úgy néz ki, mintha új lenne, látszik, hogy gondosan figyeltek minden apró részletre. Az autó hátulján még egy táska is volt. Az olasz autógyártás fénykorát felidéző alkotás reméljük, sokáig fogja még szelni a debreceni utakat.

Fotó: Kiss Annamarie