2025.01.19. 13:03
Megszólalni sem tudtunk, olyan „traffiboxot” kaptunk lencsevégre Debrecen közelében – fotóval
Nem árt lassítani! Szokatlan „traffibox” vizslatja a 4814-es úton közlekedőket, megéri visszább venni a sebességből.

Hóember családot fotóztunk a 4814-es úton
A Haon stábjának hétvégén sem áll meg az élet. Úton vagyunk, beszámolunk minden fontos hírről, illetve furcsaságról. Így lesz ez most is, ugyanis szombaton Létavértes és Bánk között fotóriporterünk lencsevégre kapott egy hóember családot. Persze ez még nem lenne szóra sem érdemes, ugyebár tél van, sok helyen esett a hó a vármegyében is, azonban ők úgy vizslatták a közlekedőket, mint a rend őrei. Megálltunk néhány percre, és arra lettünk figyelmesek, minden autós visszább vesz a sebességből. Szabályszerűen úgy viselkedtek az emberek a hóember család láttán, mintha traffiboxot látnának. Ezért is gondoltuk úgy, beszámolunk róla, mivel ez is mutatja, egy-egy cukiság milyen hatással tud lenni az emberekre.

Forrás: Czinege Melinda
Debrecenben itt vannak traffiboxok
A Haonon korábban beszámoltunk, mintegy 8 utcában mérik a gyorshajtókat Debrecenben. Mindemellett arról is számot adtunk, már építik a romániai szupertraffipaxot, amely a magyar VÉDA-hoz hasonlóan nem csak a gyorshajtást figyeli. Az e-SIGUR a határnyitás után meginduló szabálytalan magyar sofőröknek is sok bosszúságot okozhat.