2025.01.20. 15:44
Láttad már, hogyan dolgozik egy bőrműves? Bemutatja a hajdúböszörményi Kádár István! – fotókkal, videóval
Így is lehet „home office-ban” dolgozni! Meglestük, hogyan dolgozik egy hajdúböszörményi bőrműves, aki egyedi szíjakat, s nem akármilyen hagyományőrző öltözék kiegészítőket készít az íjászathoz…

A hajdúböszörményi bőrművesnél, Kádár Istvánnál jártunk
Forrás: Kiss Annamaire
Valószínűleg kevesebben végeznek olyan munkát, ami egyúttal a hobbijukat is jelenti. Cikkünk főszereplője, Kádár István viszont elmondhatja ezt magáról, ráadásul nem éppen most kezdte el bontogatni a szárnyait. A két év múlva nyugdíjba készülő férfi bőrművesként tevékenykedik Hajdúböszörményben, művészi részletekig kidolgozott termékei pedig saját kreativitásán túl sejtelmes inspirációnak is köszönhetőek.

Forrás: Kiss Annamarie
Ha kézzel kell valamit elkészíteni, akkor a legboldogabb a hajdúböszörményi bőrműves
– Nem az első szakmám, de ez már nyugdíjig kenyéradó – mondta Kádár István.
Úgy gondolom, hogy a kézügyesség az veleszületett adottság, aztán később vagy felszínre jön, vagy nem
– tette hozzá. És ha már a döntéseknél tartunk, alighanem jó irányba indult el István, amikor több mint 15 éve belevágott bőrműves bizniszbe, ugyanis ennyi ideje üzemelteti önálló vállalkozásként, azóta pedig elmondása szerint sok termelői piacot megjárt már, sőt, még kastélyba is hívták kiállítani.
Abból tudok meríteni, amit látok, megfogok, érzékelek. Én még voltam bőrgyárban, s újabban bár vannak gépeim, mégis a manuális, kézi szerszámokkal történő munkavégzésben teljesedtem ki, végül ez számomra több lett, mint csak a szakma. Kínai harcművészettel foglalkoztam korábban, oktattam is, szóval közel állnak hozzám a hadtörténeti és harcászati dolgok
– mondta István.
Kádár István bőrműves műhelyében jártunk
Fotók: Kiss AnnamarieAz apró részletekre odafigyelve készülnek a bőrtárgyak
Apropó, művészi részletek és kézi munka: elmondása szerint egy évébe telt, mire elsajátította a rovásírást, ebben pedig fontos szerepet játszott a hadtörténelem iránt való érdeklődése. Így aki a hajdúböszörményi bőrműves alkotásaival találkozik (többek között harci vagy egyéb más övek, illetve tegez, régebbi nevén puzdra), lehetetlen, hogy ne vegye észre Kádár István bőrbe rótt nevét.
– A szíjgyártás (ami a fő profilom) mellett övekkel és állatfelszerelésekkel (például nyakörvekkel) foglalkozom, illetve vannak aprólékosabb, díszesebb munkáim is, amelyekre ténylegesen időt kell szentelni – emelte ki. Az egyik ilyen például a talán legtetszetősebb terméke – azt is mondhatnánk, hogy „Na, ez aztán jó bőr!” –, az íjász vért, ami állati bőrből készült. Ezen vannak különféle szimbólumok is, mint a stilizált rajz, ami a négy évszakot ábrázolja, a kör pedig az élet körforgását.