2024.09.18. 15:33
Hatalmas lagzira készül a Parno Graszt, óriási hangulat közepette meséltek a részletekről
Rohamosan fogynak a koncertjegyek, közben hatalmas lagzi van készülőben. Zajlik az élet a Parno Graszt zenekarnál, akik képviseletében Oláh Heléna énekesnő és Oláh József frontember látogatott el a Haon szerkesztőségébe – és „robbantotta” fel a podcast stúdiót.
Soha rosszabb hangulatú podcast adást… Múlt hétvégén zajlott a Zamat Fesztivál Debrecenben, ahol fellépett a közkedvelt Parno Graszt zenekar is. A koncertet megelőzően viszont a Haon stúdiójába is ellátogattak, ahol a formáció megalakulásáról, a külföldi turnékról, illetve a debreceni énekesnőjük közelgő lagzijáról is beszámoltak. Nemcsak zenéikben, hanem személyiségüket tekintve is elképesztő energikusak, így már a fellépés előtt is jót mulattunk a Parno Graszt képviselőivel, Oláh Helénával és Oláh Józseffel.
A Parno Graszt koncertjei 2025-re is kezdenek betelni
A fotók meglehetősen árulkodóak beszélgetésünk hangulatát illetően: elejétől a végéig jóízű nevetések szakították meg a dialógusokat, és hát, nem véletlenül.
Rögtön azzal kezdtük, hogy már a jövő évi koncertjeikre is fogynak a jegyek szép számmal, Józsi pedig tesztelte is, hogy ő látogató lenne, tudna-e még venni:
– Általában nem tudom, hogyan működnek ezek a dolgok, így gondoltam megnézem, hogy kell jegyet venni, és mennyibe kerül. Csak annyit láttam, hogy megtelt, néztem egy másikat, az is, jaj mondom, Istenem, ez de jó hír… – mondta közben nevetve.
Persze, ahhoz, hogy a Papp László Budapest Sportarénában és a Budapest Parkban felléphessenek, hosszú út vezetett. Kezdve ott, hogy a zenekar 1987-ben alakult egy kicsinyke faluban, Paszabon. Mint Józsi elmondta, egyedül kezdte a szakmát, szóló előadóként akart (ahogy ő fogalmaz) nagy ember lenni.
Nem volt bennem kétely, hogy ez nem fog sikerülni, folyamatosan arra törekedtem, hogy legyek híres és nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is
– mondta. Ezért is jött a kérdés: miért lettek akkor többen végül, vagy meggondolta volna magát menet közben, és családi vállalkozást akart indítani?
– Jaj, dehogy gondolkodtam ebben, ilyen nyűgöt a nyakamba venni… – idézte fel érzéseit dörzsölt mosollyal az arcán, majd hozzátette: – Mindig az volt, hogy majd egy szál gitárral kiállok, és akkor csihé-puhé, adjad neki, és egyébként 7-8 évesen ez még így is ment az egyik farsangi bálon – számolt be. Aztán végül úgy alakult, hogy alkalmanként együtt zenélgettek a rokonok, Józsi édesanyja összehozta a családot, majd zenekarrá alakultak.
Van olyan rajongó, aki az egyik zenéjükről nevezte el a macskáját
Mondanunk se kell, hogy nagyon sikeresek lettek, bejárták a világot, Indiától kezdve Mexikón át az Egyesült Államokig is eljutottak. Mindenhol rezonáltak valamiféleképpen az energikus és autentikus cigányzenére, mint József elmondta, illetve a tánc is igen nagy sikert aratott.
Apropó, zene: ne menjünk el az olyan nagy klasszikusok mellett, mint például a Muki fia, amely sikeressége abban is mérhető, hogy volt, aki a macskáját nevezte el a dalról (ebben az adásban bővebben beszéltünk)… Egyébként amilyen spontán jött a házi kedvenc névadása, úgy születtek meg a dalok is. Józsi elmondása szerint nem tud kottát olvasni, csak leül gitározni, és zsigerből jönnek neki a dallamok, illetve a szöveg is.
Ha már spontaneitás: annyira az érzésre bíznak mindent a zenekar tagjai, hogy setlistet, vagyis dallistát sem írnak a koncertekre, legfeljebb az első három és az utolsó három számot tervezik meg.
– Az a cél, hogy ne álldogáló hallgatóknak zenéljünk, hanem együtt mulassunk és lélegezzünk – világított rá szándékukra Józsi.
Hatalmas lagzi van készülőben: férjhez megy Heléna
Említettük, hogy közeledik Heléna esküvője, nos, tényleg kimondják egymásnak hamarosan a boldogító igent párjával, Bélával, akivel A Dal című műsor ideje alatt ismerkedett meg.
– Sok stresszel jár a nagy nap – mondta az énekesnő, majd Józsi a gyorsan a szavába vágott: – Már vettem két öltönyt, nem próbáltam fel, de szépek… – mondta, illetve elárulta azt is, hogy összeállított egy heti „edzéstervet” azért, hogy bírja majd az alkoholt szeptember 21-én, szombaton.
– Rám nagyon vigyázni kell, mert ha olyan szintre iszom magam, akkor úgy elalszom, mint annak a rendje, és 3-4 napig kínoz. Azon leszünk, hogy emlékezetes legyen, jó legyen, 70-80-an leszünk… – osztotta meg, és hogy mit mondott még utána, hogy tudott-e keresztlánya, Heléna lánykéréséről, miért volt jó együtt zenélni a Bagossy Brothers Company-vel, a Pogány Indulóval és sok más bandával, szintén kiderül az adásból. A jó hangulat tényleg garantált…
Megtudtuk, mi okozta a Derék utcai csőtörést, több munkálatot is el kellett végezni
haon.hu PODCAST
- A nap, ami ha másként alakul, Habi Ronald sosem lesz a Loki játékosa
- Több mint 100 nyakkendő és egy 1907-es menetrend – érdekességek a 140 éves DKV-ról – fotókkal
- Imád nasizni az ország egyik legszebb nője
- Sass Dani szerint belülről kevésbé drámai a Konyhafőnök, mint a tévében
- „Nálunk nincs tányérdobálás” – Gábor Bettivel beszélgettünk