2024.08.29. 16:17
Kirepültek a családi fészekből a debreceni állatkert arafiókái
A madarak már majdnem teljesen ugyanúgy néznek ki, mint a szüleik. Az arafiókák három hónapon át cseperedtek a kulisszák mögött.
Kirepült a családi fészekből az a három kék-sárga arafióka, akik az elmúlt három hónapot a kulisszák mögött töltötték szüleik gondoskodása mellett, számolt be közleményben a debreceni állatkert. A felnőttektől már csak rövidebb farktollaik és sötét szemük alapján megkülönböztethető, egyelőre ismeretlen nemű jövevények teljesen önállóvá legalább 6 hét múlva válnak, de már most látható a teljes család a papagájröpde-soron – írták.
Veszélyeztetett faj a sárga-kék ara
A Dél- és Közép-Amerika esőerdőiben és szavannáin őshonos sárga-kék ara (Ara ararauna) rokonaihoz mérten is impozáns küllemű, köszönhetően nagy termetének és összetéveszthetetlen színezetének. Igen értelmes és jól tanítható, ugyanakkor rendkívül érzékeny, sok gondoskodást és játékot igénylő faj – erről az állatkert látogatói testközelből is meggyőződhetnek a kézszelíd hímmel, Chilivel való fotózkodás során, amelyre augusztus végéig még minden nap, szeptemberben és októberben pedig hétvégente lesz lehetőségük.
A fajt a természetben élőhelyének pusztulása és a nagymértékű illegális kereskedelem egyaránt veszélyezteti, így szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján és a washingtoni egyezmény (CITES) II. mellékletében – mutat rá a közlemény.