Atya ég!

2023.04.01. 09:10

Rémisztő hibridet fotóztak a Nagyerdőn!

Olvasónk egy furcsa, kutyaszerű állatot látott már többször is a Nagyerdőn, ezúttal sikerült fotót is készítenie a lényről!

Ijesztő kis teremtmény

Izgatott hangvételű levelet küldött egy olvasónk, amelyben azt állítja, hogy sikerült lencsevégre kapnia egy, ahogy ő fogalmazott – rémisztő mutánst – a Nagyerdőn.

– Péntek délután kocogtam éppen, amikor furcsa morgást hallottam az egyik bokros terület felől. Először megijedtem, de a kíváncsiság nem hagyott nyugodni, így megálltam és elővettem a mobilomat. Ekkor egy furcsa lény mászott elő a bokor alól. Ekkor sikerült a képet készítenem, de vélhetően megijedt a kamerától, így elszaladt – részletezte az olvasónk.

– Csak egy pillanatig láttam az állatot, de ennyi éppen elég volt belőle, bevallom, rettenetesen megijedtem.

A szemtanú szerint egy kutyához hasonlított az állat, de volt olyan jellegzetessége is, ami inkább egy macskára emlékeztetett.

Portálunk az ügyben megkereste a Nemzeti Mutantológiai Intézetet (NMI). – A fotó eredetisége nem egyértelmű, de hasonló állatról már korábban is kaptunk jelzéseket Debrecen környékéről – szögezte le Hufnágel István, az NMI főosztályvezetője. A kép alapján ragadozó életmódot folytathat a lény, termete nagyjából hatvan centiméterre becsülhető, a jelzések alapján pedig jellegzetes, morgó hangot ad. Az osztályvezető szerint egy genetikai rendellenességgel született hibridről lehet szó.

Az NMI munkatársa kijelentette: – Aggodalomra egyelőre nincs ok, hamarosan szakemberek látogatnak Debrecenbe, hogy befogják az állatot. A lakosoknak azt tanácsoljuk, hogy kerüljék a Nagyerdőt, különösen április elsején…

A cikknek természetesen egyetlen szava sem igaz, de amennyiben különös állatot látna a Nagyerdőn, a kamerás mobil mindenképpen legyen kéznél!

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában