Most a nők az elsők!

2023.03.21. 11:37

Tabukat is ledönt a szoboszlói Nőegylet egészségnapja

Első alkalommal szervez hétvégén egészségnapot Hajdúszoboszlón a decemberben megalakult helyi Nőegylet.

A hölgyeket egészségügyi szűrővizsgálatok is várják szombaton Hajdúszoboszlón (illusztráció)

Forrás: MW-archív

„Az egészség megőrzése könnyebb, mint a betegség kezelése” – ezzel a szlogennel indítja útjára első alkalommal szervezett egészségnapját március 25-én, szombaton a hajdúszoboszlói művelődési házban a helyi Nőegylet. Az ingyenes, de regisztrációhoz kötött szakmai napon előadásokkal, workshopokkal, szakmai tanácsadással és kiállítással várják az egészségük ápolását fontosnak tartó hölgyeket a szervezők.

A rendezvény részleteivel kapcsolatban a 11 hölgytagból álló Nőegylet elnökét, Markovics Andreát kérdeztük. Elmondta: nagy érdeklődés mutatkozik az eseményre, a workshopokra például már az előzetes jelzések alapján minden hely betelt. A programokkal kapcsolatban kiemelte: minden az egészségmegőrzés témája köré épül. Lesz többek között előadás az emlőszűrés jelentőségéről, a HPV-ről és a PCOS diétáról, de a női egészséget segítő gyógynövényekről is. Az egyesületi elnök elmondta, hogy a helyszínre kitelepülő szűrővizsgálatok néhány percet vesznek majd idénybe, a Hungarospa gyógyászati kezelései is kitelepülnek, így lesz sok más mellett masszázs, vérnyomás és vércukorszint, továbbá bokakarindex-mérés, csontritkulás-szűrés, a workshopokra regisztráltak pedig például gáttornát vagy jógát is kipróbálhatnak. A tabutémákat megdöntő programfelhozatalból is egyértelműen kirajzolódik, hogy a szervezők a fiatal lányoktól az idős hölgyekig igyekeztek megszólítani az érintetteket.

Nőegylet, Hajdúszoboszló, egészségnap
Hajdúszoboszlói Nőegylet
Forrás: Hajdúszoboszlói Nőegylet/Facebook

– A Nőegylet megalakulásakor a női összetartás erősítésén és a közösségi élményeken túl az egyik legfontosabb célkitűzésünk a női egészségmegőrzés volt. Úgy gondoljuk, hogy a nők, legyenek egyedülálló hölgyek vagy családanyák, mindig háttérbe szorítják saját magukat, így szeretnénk, ha az egészségnapon ők lennének a középpontban. Tagjaink között tudhatjuk dr. Kovács Petronellát is, a szervezésben teljes mértékben az ő szakmaiságára támaszkodtunk – részletezte, hozzátéve, hogy a szervezésnél olyan témákat igyekeztek előtérbe helyezni, melyekről ugyan ma már egyre többet értesülhetnek a hölgyek, de még mindig nincsenek kellően a köztudatban.

BBI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában