Bihari-sík

2023.02.25. 17:57

Negyedévszázados születésnapot ünnepel a Hortobágyi Nemzeti Park egyik körzete

Forrás: HNPI/Simay Gábor

25 éves a Bihari-sík Tájvédelmi Körzet – tudtuk meg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság hivatalos Facebook-oldaláról. A bejegyzésből kiderül, hogy a Bihari-sík Tájvédelmi Körzetet 1998 februárjában hozták létre több mint 17000 hektáron, Hajdú-Bihar vármegye déli részén. A védett területek mozaikosan helyezkednek el, szétszórva Sárándtól Komádiig, Bárándtól Biharkeresztesig. Az élőhelyek nagyon változatosak, de legjellemzőbbek és legnagyobb kiterjedésűek a szikes puszták. – A Tájvédelmi Körzet háta mögött lévő időszak mozgalmas volt mind az itt található élővilág, mind a tájegységben dolgozó kollégák számára. Szemtanúi lehettünk számos változásnak, örömteli és szomorú eseményeknek. Láttuk védett és fokozottan védett fajok állományait megerősödni vagy megjelenni a területen, míg más fajok állománycsökkenését egyelőre nem sikerült megállítanunk – írják a posztban, melynek végén kiemelték, az elkövetkező időszakban igyekeznek rendszeresen hírt adni a tájegységben történő természetvédelmi vonatkozású érdekességekről, eseményekről, illetve beszámolni a hátuk mögött lévő időszak jelentősebb eredményeiről, változásairól. 

HBN

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában