Bámulatos

2023.02.22. 20:58

Csodálatos égi jelenséget kaptak lencsevégre Hajdú-Biharban

A derült időnek köszönhetően csodálatos fotók készültek Hajdúböszörményben és Polgáron egyaránt.

A különleges jelenséget Hajdúböszörményben is lencsevégre kapták

Forrás: Balogh Soma-archív

Napnyugta után érdemes volt egy pillantást vetni az égre, ugyanis különleges égi jelenségben lehetett része az érdeklődőknek: a Vénusz, a Hold és a Jupiter látszólagos együttállását lehetett megfigyelni - közölte portálunkkal Balogh Zoltán, a Vega Csillagászati Egyesület Hajdúsági Területi Klubjának titkára. Mint írta, az együttállás csak azért látszólagos, mert az említett égitestek valójában több millió kilométerre voltak egymástól.

A Hajdúsági Csillagászat Facebook-oldal bejegyzéséből pedig az is kiderül, hogy az elkövetkező napokban is érdemes lesz még felpillantani az égre. Mint írják, naplemente után érdemes a nyugati látóhatár felett keresni a két bolygót, amelyek március 1-én látszódnak majd „legközelebb” egymáshoz. 

A csodálatos jelenséget Balogh Soma Hajdúböszörményből és Szucsányi Béla Polgár széléről örökítette meg. 

Forrás: Balogh Soma-archív
Gyönyörű együttállást lehet megfigyelni az égen
Forrás: Szucsányi Béla-archív
Forrás: Szucsányi Béla-archív

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában