Visszatekintő

2023.01.16. 12:30

Telet és békét temetve – visszatekintettünk, tavaly mivel telt az első negyedév

Maszk, háború, kampány: röviden így jellemezhetnénk a 2022-es esztendő első három havát.

A vízkereszt után kidobott fenyő 2022 januárjában éppúgy várta, hogy elszállítsák, mint mostanában. Az új és az eltelt esztendő ilyen szempontból semmiben sem különbözik, pedig a hétköznapok egy éve egészen másképp teltek, mint most. Tavaly januárban oltási kampánytól, pontosabban a tanárok és diákok ebbéli döntésétől volt hangos a sajtó. A járványhelyzet maszkot követelt, a korlátozások azonban nem akadályozták az életet. Így lehet, hogy tavaly az év első napjaiban események és sajtótájékoztatók váltották egymást. Beszámolóink hol Mercedes autóbuszok forgalomba állításáról, hol újszülött borjakról, hol színházfelújításáról szóltak.

Tavaly januárban elszaladtak az élelmiszerárak, és megismerhettük a befagyasztott árú termékek sorát. Mivel tavaly választott Magyarország, így ’22 első negyedében a politika is reflektorfényt kapott. Hajdú-Bihar (akkor még) megyéért a már mandátummal rendelkező hat országgyűlési képviselő indult a Fidesz-KDNP színeiben. Az első hónap ekképp, továbbá a V4-ek debreceni tanácskozásával és a nyíradonyi mentőállomás átadásával telt el.

Háború vészes közelségben

A téltemető hónap tavaly a békét is temette. Február végén Oroszország teljes körű támadást indított Ukrajna ellen. A szomszédságunkban dúló konfliktus kitörésével félelemből, menekültekből és összefogásból is egyre több lett hazánkban.

A fejlesztési pályán ez idő tájt sem húzták be a vészféket: Debrecenben a BMW-gyár fejlesztése dübörgött, Hajdúböszörmény pedig lőtérrel gazdagodott. Programokból sem volt hiány: húsimádók mennyországa nyílt a Mangalica Fesztivállal a debreceni főtéren, később ugyanitt a Vojtina Bábszínház a telet búcsúztatta.

Márciusban fellélegezhetett az ország: maszk nélkül köszönthették a férfiak a gyengébbik nem képviselőit. A jó idő beköszöntővel rügybe borult a természet, a földből pedig nemzeti színű virágok „bújtak ki” március idusán. Tavaly az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján békéért kiáltott az ország. A hónap végén letehettük a nagykabátot, s egyúttal készíthettük a tollakat egy döntő „x” behúzására. 

BBI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában