Nők világa

2023.01.18. 07:00

Katona Erzsébet: Legbelül azt érzem, hogy örök fiatal vagyok

Őserő, türelem és sok apró lépés: tapasztalataiból épít hidat az önkormányzati képviselő.

Katona Erzsébet

Fotó: Czinege Melinda

Katona Erzsébetet – és itt engedtessék meg, hogy civil cikksorozat lévén, ahogy egyébként, itt is Böbének nevezzem – több debreceni városrészben nemcsak névleges, hanem tényleges képviselőként ismerik. Nem lehet idegen azoknak sem, akik részt vettek már a Séfakadémián, a város legnépszerűbb főzőtanfolyamán, de azok is emlékezhetnek rá, akik régen (a szó valódi értelmében, tehát évtizedekkel ezelőtt) a Hajdúszoboszlói Strandon a programszervezőt keresték meg egy elégedett gratulációra. Egy lány és két fiú édesanyja, Kata, Imi és Árpi minden nap arra emlékeztetik: van értelme az életnek. – Már kislány koromban nagy családot szerettem volna, és persze unokákat is – osztja meg kezdésként, amikor egy belvárosi kávézóban az első reggeli gondolatáról kérdezem. Nemsokára megtudom azt is, mindez annak a gondoskodással kontúrozott sziluettnek a része, ami éltető mozgatórugóként működteti nap mint nap.

Légy jól felkészült, de ne ragaszkodj görcsösen

A pedagógiai diploma megszerzése után és azóta is vállalkozóként éli az életet. Többek között gyerekeknek szóló minőségi programok szervezésével kezdte a pályafutását. A mottója az volt (és ahogy hallgatom, ez mára sem változott): nyitni a nagyvilág felé. A hajdúszoboszlói fürdő programterveit több mint húsz évig dolgozta ki, több emlékezetes esemény és három Guinness-rekord is fémjelzi ezt az időszakot. Böbe nagy előretervező, bevallása szerint már novemberben alig várja, hogy a következő éves határidőnapló megjelenjen, a világjárvány és személyes élményei azonban megtanították: minden terv keresztbe húzható. Azt gondolta előtte, hogy egy jól felkészült ember a saját sorsát irányítja, de egyszer csak az ő családjában is megjelent olyan tényező, ami nem volt előre tervezhető.

 Ekkor az ember megtorpan, és hirtelen túl reálissá is válik a világ. Ezt tudni kell jól kezelni, mert ekkor az számít, hogy mit mihez viszonyítasz, és mennyire vagy elégedett az életeddel 

– fogalmaz. Vállalkozóként, önkormányzati képviselőként és édesanyaként is a jó logisztikában és a felkészültségben hisz, mert a váratlan események sem rombolhatnak le mindent, ha az alapvető feladatok jól vannak elvégezve.

Katona Erzsébet önkormányzati képviselő.
Fotós: Czinege Melinda

A férjével tíz éve álmodták meg a gasztronómiai oktatóközpontot és főzőiskolát: a Séfakadémiát. – Ezt akkoriban sokan nem is értették, pedig egy mindenki/bárki számára elérhető élményről van szó – idézi fel a kezdeteket Böbe. – Amikor a járvány idején kötelezően be kellett zárni, a felszabadult időt azzal is tölthettük volna, hogy őrlődünk, mi lesz velünk. Inkább beiratkoztam az egyetemre egy újabb diploma megszerzését célul tűzve, és elvégeztem egy tréner-coach képzést – osztja meg azzal a lazasággal, mintha online szappankészítő workshopon vett volna csak részt, nagy unalmában.

Az itt tanultakkal már szakmai alapon tudta vizsgálni a saját helyzetét, és más szemüvegén keresztül megfigyelni a másét.

A bizonytalanság a legrosszabb tényező, de ha ebben sikerül biztos pontokat felállítani, akkor a sokkal élhetőbb és megélhetőbbé válik. Mindez viszont elképzelhetetlen anélkül, hogy mentálisan erős maradj: mindig keress kiutat, és soha ne süppedj bele az adott helyzetbe. Amit elképzelsz, ha kitartó vagy, meg tudod valósítani

 – mutat rá a legfontosabbra Debrecen egyik legnépszerűbb önkormányzati képviselője. Meggyőződése, hogy lépésről lépésre haladás a kulcs, a kudarc ugyanis abból adódik, amikor két pozíció között nagyon sok apró lépés van, és ezeket a lépéseket nem tesszük meg.

Benső erők

Az erőforrásom? Őserő – vágja rá a kérdésemre visszakézből, hozzátéve, hogy jó, ha szereted, amit csinálsz és a stabil család is épp olyan fontos. – Van három gyermekem, akikre rá tudok nézni, gondoskodhatok róluk, és bízom benne, hogy sok unokám lesz, legbelül azt érzem, hogy örök fiatal vagyok – mondja. Nem tartja magát politikusnak, úgy érzi, ahhoz az ő szakmai tudása nagyon kevés.

 Önkormányzati képviselőnek lenni kicsit olyan, mint amikor az iskolában kiválasztják, ki lesz a szülői munkaközösség tagja

– hangzik a nem mindennapi értelmezés, meg is kell kérdeznem, mi hajtja ezen az úton, ha nem az érvényesülés vágya. Egy családon belüli nehéz egészségügyi probléma után vállalta el a felkérést, úgy érzete, ekkor kétszer is megsegítette őket a Jóisten, ebből szeretett volna visszaadni.

Férjével több mint húsz éve házasok, és Böbe elárulja: otthon mindenkinek, még a gyerekeknek is megvan a maga feladata. – Ma már nincs női vagy férfimunka, az időbeosztás dönti el, ki mit végez a házimunkában. Hangsúlyozza azt is, hogy a férjével mindenben száz százalékosan számíthatnak egymásra. Végül mint sikeres üzletasszonyt, gyakorlott anyát, okleveles coach szakembert kérdezem, mit tegyen, aki nem találja magában azt a bizonyos őserőt.

Az inspiráló környezet sokkal fontosabb, mint képzelnénk, és bár vannak olyan mélységek, amiket feltétlenül meg kell élnünk, keljünk fel, és vegyük észre az egészen apró örömöket magunk körül – tanácsolja. A legfontosabb kulcsszakvak önmagunkhoz a türelem, a higgadtság, a felkészültség és a tisztelet, de fontos az is, hogy mindenek előtt magunkkal legyünk jóban.

Könnyű azt mondani, Böbe – kezdem magamban, miután elbúcsúztunk. Aztán végiggondolva az elmúlt egy órát, végül helyesbítek. Nem, nem könnyű ilyet mondani, mert akinek ez a tapasztalás már szavakba képes foglaltatni, egészen biztos, hogy minden megélt nehézség – legalább egyszer – a pórusain keresztül mélyült benne tudássá. 

SZD

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában