A faj a kihalás szélére került

2022.12.01. 10:48

Újabb fenyegetett ritkasággal gyarapodott a debreceni állatkert

A madagaszkári récéket már a látogatók is megtekinthetik.

Forrás: debreceni állatkert

A téli időszakban is megannyi látnivalóval váró debreceni állatkert jelentős gyűjteményi bővülésről adhat hírt, miután november 20-án egy madagaszkári récepárt fogadott a Zürichi Állatkertből az Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram keretében. Ez a természetes élőhelyén veszélyeztetettnek számító faj világszerte mindössze 24 állatkertben látható, hazai intézményben pedig most először találkozhat vele a nagyközönség – tudatta csütörtöki közleményében az állatkert.

A tavaly tavasszal kikelt gácsér és tojó már megtekinthető több másik récefaj társaságában, tavasszal pedig birtokba veszik majd a buja vízparti növényzettel és költőodúkkal rendelkező récés tavat.

Forrás: debreceni állatkert

A szigetország keleti részén endemikus madagaszkári récét (Anas melleri) a mindkét nemre jellemző foltos barna tollazata és fényes zöld szárnytükre miatt sokáig a közönséges tőkésréce-tojók egy sötétebb színváltozatának hitték, pedig viselkedéstana és genetikája alapján fejlődése viszonylag régen elválhatott rokonaiétól. A párok a párzási időszakban erősen territoriálisak a legtöbb közeli rokonfajjal ellentétben, és a fiókák önállóvá válásáig maradnak együtt.

Az élőhelyéül szolgáló mocsarak és tóvidékek drámai pusztulása miatt a faj mára kihalás szélére került, védelmét pedig egészen a közelmúltig nagyban hátráltatta téves rendszertani besorolása; 1994-ben még mérsékelten fenyegetett, 2000-ben azonban már veszélyeztetett besorolást kapott a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában