Egészséges életmód

2022.10.05. 12:08

Ősszel is mozgásban volt Hajdú-Bihar megye

Több helyszínen is folytatódtak az iskolai csapatversenyek.

Forrás: hbmo.hu

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében, a megyei önkormányzat szervezésében megvalósuló “Mozgásban a megye” elnevezésű ügyességi csapatverseny célja, hogy a mozgás, a versenyszellem és a közösségi élmény együttesen járuljon hozzá az egészséges életmódhoz – közölte szerdán a hbmo.hu. Az iskolai közösségek ügyességi csapatversenyét két ütemre osztották: a tavaszi program a csökmői, a hajdúnánási, a kabai és az esztári konzorciumban, az őszi pedig a biharkeresztesi, a hajdúböszörményi, a berettyóújfalui és a püspökladányi konzorciumban valósult meg.

Forrás: hbmo.hu

Szeptember 12-30. között tizennyolc helyszínen voltak sportversenyek, minden helyszínen három csapat mérkőzött meg egymással.

A résztvevő gyerekeknek a megyei önkormányzat pólót is biztosított a versenyre, továbbá az első helyezett csapat tagjai hátitáskát, a második helyezett csapat tagjai focilabdát és röplabdát, a harmadik helyezett csapat tagjai pedig tornazsákot kaptak. A kiosztott ajándékok értéke a két ütemben összesen több mint 10 millió 300 ezer forint.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában