Tigriskölyök az ölben, tigrispiton a karon, vízilócirógatás – állatkerti mindennapok Debrecenben

Hatvannyolc foggal „mosolyog” a kamerába Snapi a Nagyerdei Kultúrpark Pálmaházában. Még mielőtt fotós kollégámmal elöntene minket az önbizalom, gondozója Ludman Gergely gyorsan felvilágosít, hogy nem a hírnév vágya áll e póz mögött. Hatalmasra nyitott száján meleget igyekszik felvenni és párologtatni, hiszen a bőrén nem képes. Mindennapi rutin a vízben töltött éjszaka után a területe napos részén pihenés és szájtátás. Ahogy nézem a mozdulatlanul sütkérező 120 kilós hüllőt, szinte nyugalmat áraszt, pedig ő az állatkert kétszáz fajának, kilencszáz egyedének egyik legveszélyesebbje. A természetben elbánik egy gazellával, nagymacskával vagy fiatalabb vízilóval.

A debreceni krokodilnak nem kell alkalmaznia a természetfilmekből ismert halálforgást: élettelen táplálékára nem szükséges vadásznia. Nyáron heti egy alkalommal kap 4-5 kilogramm halat, csirkét, nyulat, esetleg marhát és van hat hét etetésmentes téli időszak. A területvezető főállatgondozó beavat: az állatkertben nem etetnek élő gerincessel. 

– Mi minden állatot szeretünk, tisztelünk, azokat is, akiket tápláléknak nevelnek a munkatársaink. Nem lenne kiegyenlített a játszma, ha betennénk a prédát egy zárt térbe, azonkívül az állatkertlakók is megsérülhetnek. Az itt élők 99 százaléka el sem tudja képzelni, mit kell csinálni a természetben – mondta. Mint kiderült, mindenféle gondozási feladatnál két személynek kell jelen lennie. A krokodil vizes és száraz területe között távvezérelhető fémkapu feszül, azt lezárva végzik egyik vagy másik oldalon a takarítást, etetést. A teendőket az állat életritmusához igazítják, sosem zavarják indokolatlanul. Mi történik, ha mégis sürgős teendő akad azon a részen, ahol a hüllő épp van? – Akkor szólok neki kintről, hogy Snapi, gyere erre – feleli lazán a biológus. Döbbent arcom látva, hozzáfűzi sebesen: a krokodilok a legintelligensebb hüllők, arcról és hangról is felismerik azt, aki sokat van a közelükben, jutalomfalattal, pozitív megerősítéssel elég jól tréningezhetők.

Együttműködő pitonok

A területvezető a tigrispitonokhoz invitál. Közben elmondja, hogy a hazai törvény szerint három kategóriába sorolják a veszélyes állatokat: különösen veszélyes, a közepesen veszélyes és elővigyázatosságot igénylő állatok. Snapi az elsőbe, a pitonok a másodikba tartoznak. A rendelkezésben részletgazdagon leírják ezen egyedek tartásának tárgyi, személyi feltételeit és szállításuk szabályait.

Elsétálunk több, tenyérnyi pók terráriuma és egy pirájákkal teli akvárium mellett, majd megpillantok két, csaknem négy méter hosszú pikkelyest, akik olyan édesdeden, összefonódva pihennek, hogy eszembe jut az óvódások udvari játékához nélkülözhetetlen ének. Ezzel a dallamtapadással a fejemben, alig tudom elhinni, hogy e kígyók kifejlett példányait olyan gyűrűs izmokkal áldotta meg az Úr, hogy egy szarvasból kiveszik a lélek az ölelésüktől. 

– Az embert nem tekintik zsákmányállatnak, de fizikailag képesek lennének elpusztítani – hozta tudtomra Gergely. A szabályoknak megfelelően, az ápolási teendőknél és a 10-20 naponta esedékes etetésnél szintén két embernek kell jelen lennie. A medence vize kívülről cserélhető, más takarítási feladatoknál egy nagy osb-lappal terelik a hüllőket a terrárium egy részébe, a táplálásnál viszont kiveszik őket egy-egy dobozba, hogy egymáson sebet ne ejtsenek. – Ilyenkor meglendítem a kígyókampót a fejük előtt, hogy tudják, mi jön, megszagolgatják. Aztán a kígyó fejét eltolom magamtól, majd a kampóval a kígyó másik végét a bal kezemre veszem és megint csak ezzel az eszközzel magamtól eltartva megemelem a fejét, kihozom, beleédesgetem a dobozba, ahol eszik. Együttműködőek szoktak lenni – vázolta.

Napestig tudnám hallgatni az érdekességeket, amelyekkel Ludman Gergely Tibor bővíti ismereteimet a Pálmaház lakóiról, agámákról, teknősökről; teljes természetességgel használja az állatok latin neveit és a legapróbb halakról is oly tisztelettel, szeretettel szól, mint a teremtés egy-egy csodájáról.

Fenséges sörényesek

Az ajtóban már vár Vékás József területvezető, akit olyan nyugodt erőtér vesz körül, hogy nem csodálkoznék, ha az oroszlán is megszelídülne a közelében. A szintén területvezető főállatgondozó Bajkán János és a Zoo-pedagógus asszisztens, Nagy Antal nem kevésbé barátságosak. Jó kedélyű és komoly szaktudású csapat foglalkozik a debreceni állatsereggel. A tökéletes ragadozók felé tartunk, de minden útba eső állatról hallok történeteket. Mellém állt az időjárás, a napsütés a kifutóba csalogatta a nagyvadakat. Antaltól megtudom, hogy az ázsiai oroszlán állatkerti tartása világszerte ritkaságszámba megy, de hazánkban is csak a fővárosban találunk Debrecenen kívül. Ezen alfaj első képviselői 2010-ben érkeztek elsőként az országba, Budapestre. Az ő szaporulatuk, három fiatal hím, akkor költözött Debrecenbe, amikor apjuk már riválisként kezdett tekinteni rájuk. Az Európai Fajmegmentési programhoz csatlakozó cívisvárosi zoo-ban eltöltött évek után egyikük Franciaországba, másikuk Spanyolországba került, a harmadik testvér pedig a helyi látogatók rajongásával övezve éli napjait a Nagyerdei fák árnyékában.

Amikor a kifutóhoz érünk, a hatéves, nőstény ázsiai oroszlán, Hima a habitusa szerinti királynői nyugalommal uralja a teret annak közepén fekve. Jelentősebb mozdulatra alig méltat minket. Párja, a kilencéves Kamal azonban az üvegfalnál járőrözve és – látogatói visszajelzések szerint, az Újkertig elhallatszó – hangját hallatva védelmezi őt, illetve a területét. Kihívás betűkben visszaadni a csillogást, amit ennek a három felnőtt férfinak a szemében láttam. Úgy álltak ott, mint a friss látogatók. Mintha nem lenne szerencséjük minden nap szemügyre venni ezt a száz és százötven kilogrammnyi fenségességet. Pont ezt a szót használták, amikor azt kérdeztem tőlük, mi nyűgözi le őket leginkább az oroszlánokban.

Közben József elmeséli, hogy Hima Franciaország Le Pal állatkertjében lakott ezelőtt, az utaztatásában a gondozók is részt vettek. Nagyon sokan jelen vannak egy-egy érkező vad kiengedésénél, még a műszak segítségét is kérik. A belső, rész elé épített rámpára helyezték a szállítódobozt, majd felhúztak két ajtót és Hima bemehetett az új otthona zárt részére. A szomszéd „szobában” volt leendő párja, akivel hetekig ismerkedtek a tényleges találkozásig. Előbb csak szag és hang alapján randevúztak, majd a közöttük lévő rács két oldalán megpillanthatták egymást, végül eljött az összeengedés napja a szabadtéri kifutón. József felidézte, két szerkocsival vonult ki a tűzoltóság kérésükre és készenlétben álltak az emelőkosárban, hogy erős vízsugárral lehűtsék a kedélyeket, ha szükséges. Szerencsére hiába jöttek, két kisebb pofon nyomán eldőltek a jövőbeli viszonyok és kiderült, hogy egy összeillő párost sodort össze a sors.

Ez a duó heti háromszor eszik, együtt 30-40 kilogrammnyi húst: baromfit, nyulat, kecskét. Ápolóik úgynevezett totemfákra akasztják az eledelt, míg ők a zárt részben vannak, majd kiengedve onnan kell letépniük azt. A természetben többmázsás vízi bivalyt tudnak leteríteni falkában.

Meglepetés tigriskölyök

Néhány lépést kell csak tennünk a szibériai tigrisekig, a szülőpár, illetve három utód: egy hím és két nőstény gazdagítja az állatkertet. A fajtamentési program nyomán némelyikük idén vagy jövőre új helyre költözik. – Nehéz elengedni az állatokat, akikkel napi kapcsolatban vagyunk, mert kialakul egyfajta érzelmi kötelék – vallják a gondozók. Hozzátéve: a legfájóbb az, ha az általuk neveltek kerülnek távol. József kis zsiráfokat etetett kézből, fél éven át, négyóránként kollégájával. Pártfogoltjai még itt vannak, mai napig megismerik, közelítenek hozzá, ha megjelenik. Előre tart a perctől, amikor elviszik őket. János és felesége a látogatók egyik kedvencét a Boborján nevű makit nevelték otthonukban nagy kitartással és szeretetben.

Jung Ferenc a fél évig tartó 24 órás gondozással, – kezdetben kétóránkénti etetéssel, üvegfertőtlenítéssel, hasmasszírozással – egy oroszlánkölyköt mentett meg a pusztulástól. A különleges időszakot az anya-gyermek viszonyhoz hasonlítja. Darius és testvére születése mindenkit meglepett, hiszen fogamzásgátló implantátum mellett törtek utat maguknak a világra. Az állatok két legkisebb királyát nem akadályozta meg az orvosi eszköz, de anyjuk tejtermelését igen. A testvérpár egyike egy naposan elpusztult, másikukat Ferenc és Kardos Tamás vette a szárnyai alá fél évre. Mint mondják, akkoriban több időt töltöttek az állatkertben, mint a saját házukban. Adja magát a kérdés, mit szólnak ehhez otthon. – Mindenki tudja, hogy állatbolondok vagyunk és a családtagjaink is hasonló beállítottságúak – felelték a jelenlévők mosolyogva.

Kérdésemre azt mondták, hogy a gondozó érzi, mikortól válik veszélyessé az ennyire közeli kapcsolat, az addig természetes érintés. Az ivarérettség mindenképp vízválasztó, mert olyan hormonális változást hoz, ami felülírja az addigi érzelmeket.

2,5 tonna báj

A veszélyes állatokat feltérképező utam az épp lakmározó vízilovakhoz vezetett. Gondozójuktól, Bajkán-Labovszki Millától megtudtam, az 1985 óta itt élő, a világot több utóddal is megajándékozó pár együtt napi negyven-ötven kiló takarmányt – szénát, zöldséget, gyümölcsöt, abrakot – fogyaszt el. Erőlködnöm kell, hogy elképzeljem a 2,5 tonnás állatot 50 kilométer/óra sebességgel futni, de a természetben élő, jó kondijú hímek megteszik. Veszélyességük a territoriális viselkedésükből fakad, de ez a heves területvédelmezés kizárólag a szabadon élőkre jellemző.

Az itteniek azonban egy összecsiszolódott, békés, házaspár képét keltik. A nőstény olyan nagy testű, mint a kifejlett hímek általában, épp ezért egy darabig ő viselte a nadrágot, de mára csendesedett a társával szemben. – Azt szoktuk mondani: Linda annyira bájos, hogy ennyi báj, csak ekkora testben fér el – osztja meg velem Milla. Mint más a kistestű kutyáját vagy macskáját, olyan kedves becézgetéssel szólongatta a termetes kedvenceket. Felemelő élmény, amikor a harmincas nő hangjára, felé fordul egy ekkor állat. A 44 éves Szigfridet és 40 éves Lindát 15 éve ismeri testközelből az ápolójuk, ha figyelembe vesszük az itt töltött nyári táborokat, az önkénteskedést és a nyolc évnyi munkaviszonyt a természetvédelmi mérnök diploma után. Nyolcadikos kora óta erre a pályára készült, tehát érzékenyen érinti a látogatók véleménye a munkája kapcsán. – Amikor azt látták, hogy simogattam a vízilovat vagy a vállamon ült egy majom, akkor mindenki állatgondozó akart lenni a közelemben, de amikor a víziló medencéjében toltam a trágyát, akkor megesett, hogy velem példálóztak a gyermeknek: ha nem tanul, ide jut ő is. Pedig attól vagyok igazi gondozó, hogy az állatok körüli összes teendőt végigcsinálom. Attól alakul ki a bizalmi viszony, hogy nagyon sokat vagyok a közelében – fogalmazott. Ennek köszönhető az is, hogy a szeme világa elvesztését követően félénk és az érintésektől megijedő Szigfrid mára annyira bízik Millában, hogy egy tavalyi szemgyulladás alkalmával gond nélkül tudta adagolni az állatnak a szemcseppet. Illetve az is ennek gyümölcse, hogy Linda fogait naponta tudják ellenőrizni, mert a víziló kiteszi a fejét a medence szélére és tátja a száját, amikor ápolója közelít emiatt. De volt rá példa, hogy Milla magánéleti hullámát megérezve, az állat „odabújt” hozzá, az ölébe akarta tenni a fejét. A nőstény egyébként kifejezetten igényli a vakargatást, simogatást, ez a látogatásom során is megmutatkozott. Ezek a bizalmi visszajelzések Milla foglalkozásának fénypontjai, emiatt érzi folyton, jó döntést hozott tinédzserként. Hangsúlyozta, szeretné, ha a látogatók még inkább belelátnának a zoo-ban folyó szakmai és minden napi munkába, annak hátterébe. A rácsok helyett az állatkertek igazi szerepére koncentrálnának: a fajtamentésre és az ott élők jólétére.

Az igazgató „kedvenc állata” mindig az, amelyik segítségre szorul

Az ország első vidéki állatkertje hazánk egyik legváltozatosabb gyűjteményével büszkélkedhet a maga kétszáz fajával, kilencszáz egyedével – felelte kérdésemre dr. Nagy Gergely Sándor. Az igazgató hozzáfűzte: nem ez a szám a kulcskérdés, hanem, hogy minél több olyan állatot fókuszba helyezzenek, amelyek fennmaradása veszélybe került. Például az észak-kínai leopárd egyedszáma ötvenre csökkent az európai állatkertekben, ezért fontos esemény, hogy a debreceni hímhez, nemrégiben egy nőstény érkezett. 

– A Természetvédelmi Világszövetség folyamatosan monitorozza, hogy mely fajok egyedszáma csökken drasztikusan a természetes élőhelyükön és ezek esetében elkezdik a több éves állatkerti előkészítőmunkát a mentéshez, szaporításhoz. Egyfajta génbankként működünk, igyekszünk a rendelkezésre álló – reményeink szerint egyre bővülő – területünkön minél több rászoruló fajt tartani, tenyészteni és mellette megfelelni a látogatói igényeknek, edukálni, hiszen nonprofit cég lévén a vendégeink segítenek e rendszert üzemeltetni – mondta a vezető. Mint megtudtam, az Európai Állatkertek Szövetségének 1994 óta tagja a Nagyerdei Kultúrpark, amely csaknem harminc fajnál vesz részt természetvédelmi mentőmunkában. Európában is ritkaságszámba menő fajokat tartanak, valamint a kardszarvú antilopok, szudáni zebra visszatelepítési programban is közreműködtek. 

Megyesi-Horváth Borbála