Jó tett helyébe...

2022.07.29. 14:36

Belépőt kap, aki karját nyújtja a Hajdúsági Expo véradásain

Nő a vérigény, csökken a donorszám – nagy szükség van az adományozókra!

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fülöpön három év után idén szerveztek először véradást a Covid-19-járvány okozta leállások óta. A donorok örültek az július 27-ei eseménynek, amelyet még emlékezetesebbé tett, hogy egy sokszoros donor édesanya ezúttal 18 éves, első véradó lányával érkezett – tudtuk meg a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetétől, amelynek önkéntesei és munkatársai ajándékokkal lepték meg a résztvevő fülöpieket. Az önzetlen és nagy felelősségtudatú segítők további meglepetésekre számíthatnak az augusztusi véradásokon is a megyeközpontban és más településeken egyaránt.

Nem marad el a hó eleji MÁV-véradás Debrecenben – ha úgy tetszik – a menetrend kötelez. A hónap 4. napján a Református Kollégiumban is várják a segítő szándékú embereket. Ezeken a helyszíneken, miként a hónap első felének összes véradásán – Berettyóújfaluban, Tégláson, Álmosdon, Polgáron, Kabán, Balmazújvároson, Hajdúdorogon és Hajdúböszörményben – már készülnek az augusztus végi ünnepekre, amikor várhatóan megnő a vérigény, és sok donor megy nyaralni.

Érdemes továbbá vért adni Hajdúböszörményben, a Hajdúsági Expóhoz kapcsolódó véradáson augusztus 12-én és 13-án a Széchenyi István Mezőgazdasági Szakközépiskolában, hiszen aki megteszi, belépőt kap a rendezvény következő napjára.

A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének aktuális véradásairól ezen az oldalon tájékozódhat.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában