Megismerhetjük Szent Kinga történetét is

2022.06.21. 12:12

Valóságos város és templom a föld alatt

A dél-lengyelországi sóbánya pazar látványossággal szolgál a látogatók számára.

Forrás: Szőke Tímea

Krakkótól mindössze 13 kilométerre fekszik Wieliczka városka, mely sóbányájáról ismert. Ez így talán unalmasnak hangzik, de ha valaki arra jár, érdemes kifizetnie 120 zlotyit (mintegy 10 ezer forintot) a belépőjegyre; bár nem olcsó, az élmény megéri az árát! 

Az idegenvezetéssel kísért sétán a látogatók 135 méter mélyre ereszkednek a föld alá, nagyrészt lépcsőkön (felfele már lifttel jönnek), és bő 3 kilométert tesznek meg a zegzugos folyósokon, barlangokban, kiöblösödésekben és szűkületekben.

A csoportok létszámát rendre ellenőrzik (mint megtudtuk, a hátramaradókat hetente összeszedik), és helyenként csak zsilipeléssel lehet továbbmenni, a légáramlás szabályozása érdekében. A falakon megtapogathatjuk a sót, azonban nagyrészt már faburkolatot kaptak ott, ahol a turisták járnak. 
No, igen, a turisták… Évente majd’ egymillióan vannak. A sóbánya látogatható részét, mondhatni, vendégbaráttá tették; takarosan kiépítették, kényelmi és biztonsági elemekkel szerelték fel (például egy helyen defibrillátort láttunk), ahol kell, megfelelő világítást kapott, máshol megfelelően sejtelmes a sötétség, hogy a bányahangulat se vesszen oda. Bemutatják, milyen lehetett itt a munka és az élet, merthogy a hatalmas komplexum szinte városként terül el Wieliczka alatt. 

Forrás: S

Nem csoda, hogy nagyra nőtt: a világ legrégebbi sóbányái közé tartozik, már 700 éve működik, egyébként az UNESCO világörökség része 1978 óta. Mindössze 2 százaléka látogatható, a teljes labirintus 245 kilométer, 9 szintes és a legmélyebb pontja 327 méter. Már az újkőkor embere felfedezte, hogy a környéken folyó vizek sósak, és használta azokat étele elkészítéséhez. 

Szent Kinga története

Maga a sóbánya erős magyar kapoccsal rendelkezik. A történelemkönyvek szerint Árpád-házi Szent Kinga, IV. Béla király lánya, aki a lengyel V. Boleszláv fejedelemhez ment feleségül, az apjától kapott bányászokkal 1251-ben megnyittatta a wieliczkai sóbányát. A legenda pontosítja ezt: valójában úgy volt, hogy Kinga a máramarosi sóbányánál járt, és azon tűnődött, milyen ajándékot vigyen a lengyeleknek, amikor leesett ujjáról a gyűrűje, amit hiába kerestek, nem találtak meg.

Amikor később Wieliczkában haladt kíséretével, egyszer csak megállt, és megparancsolta, hogy kezdjenek ásni. Így bukkantak a földben a gyűrűre és a sótömbökre; így vitte el Szent Kinga a lengyeleknek a sót. 

Forrás: Szőke Tímea

A látogatók megcsodálhatják többek között a fenti történetet elbeszélő alakokat a Janowice-kamrában, Kopernikusz sószobrát, és hátborzongató hangok kíséretében élhetik bele magukat, milyen lehetett, amikor tűz ütött ki a bányában. Makettek mutatják be a bányaeszközök működését, az egyik leglátványosabb ponton, a 35 méter magas Michałowice-kamrában pedig látható, hogyan dúcolták alá évszázadokon át a falakat omlás ellen. A bányában több kisebb kápolna van, de ami igazán lélegzetelállító, az a hatalmas Szent Kinga-kápolna, ami valóságos föld alatti templom. Hossza 54, szélessége 18, magassága 12 méter, hatalmas csillárok világítják meg, falait Jézus életét bemutató faragványok díszítik. Itt rendszeresen egyházi szertartásokat, és kiváló akusztikája miatt koncerteket is tartanak.

A sóbányában mindezeken túl múzeum, éttermek, rendezvényterem is működik. Meg lehet itt szállni, és van egy orvosi részleg, ugyanis a bánya kiváló levegője nagyon jót tesz a légzési problémákkal küzdőknek. 

Forrás: Szőke Tímea

A sóbányászat mára megszűnt, mert sokkal jobban megéri annak az évi sok százezer turistának mutogatni a létesítményt, mint fáradságos munkával a falakat túrni. Így, „megszűnve” is évente több ezer tonna sót állítanak elő, ugyanis a karbantartás érdekében a vizet rendre ki kell szivattyúzni a bányából, és ebből a vízből kinyerik a sót.

SzT

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában