Ön ismeri?

2022.06.30. 20:00

Egy gyönyörű debreceni kert, ami mellett mindenki megáll egy kicsit

Nemrégiben külön vízórát is szereltettek fel a földszinti tárolóban.

Kenyeres Ilona

A megyeszékhely egyik lakótelepén érdekes színfoltra figyelhetnek fel az arra járók. A gyönyörű kert, mely időnként óvodások énekétől hangos, máskor esküvői fotózás helyszínéül szolgál, mindenkit megállásra késztet. 

A Dobozi lakótelep egyik házába annak építése után nem sokkal, első lakóként költözött be a kert megálmodója, Halász Lajos, aki azóta is fáradhatatlanul építi és szépíti az egyik háztömb előtt álló csodálatos kertet – újabban már két szomszédasszonya, Pálinkás Jánosné és Faragó Erzsébet hathatós segítségével. Mivel mindkét hölgy neve azonos, emiatt is kapta nemrégiben a csodálatosan gondozott kis park az Erzsébet kert nevet. 

Halász Lajos, Pálinkás Jánosné és Faragó Erzsébet | Forrás: Kenyeres Ilona

Reptérvezetői múlttal 

Az „alapító” nem kis humorára utalván a kert területén hangulatos jelzőtáblák mutatják, hogy innen melyik irányba indulhatnak, és hány kilométert kell megtenniük a vándoroknak, ha a Nagyerdőt, a Nagytemplomot vagy a Nagyállomást óhajtják meglátogatni. A magasra helyezett óráról a pontos idő olvasható le, míg a méretarányos szélzsák Halász Lajos egykori munkahelyét, a repülőteret idézi. A hajdúszoboszlói bázis vezetője ő volt valamikor, miközben az MGM – közismert nevén GÖCS – osztályvezetőjeként tevékenykedett. 

A kertben a sok szép virág és bokor mellett egy kiszuperált bogrács is helyet kapott, alatta kőből, fából és virágokból álló „tűzrakás” díszeleg, de az egyedi fatalicska is virágokkal van teli. A kert gondozása állandó munkát igényel a három lakótól, akik nagy örömmel kapálnak, gyomlálnak, ültetnek és locsolnak, amikor szükséges.

A locsolást hosszú ideig egyrészt Halász Lajos második emeleti erkélyéről egy slaggal oldották meg (a vízszámla is az ő pénztárcáját terhelte), ám a két Erzsike is szorgalmasan cipelte le nagy kannákban a saját lakásából az éltető vizet. Nemrégiben azonban közös megegyezéssel, a megfelelő engedélyek beszerzése után, külön vízórát szereltettek fel a földszinti tárolóban, amelynek összes költségét szintén a már említett három lakó fizette, és ők állják azóta is az onnan kertlocsolásra használt vízmennyiség árát is. 

A beszerzésben is jeleskednek 

Találkozásunkkor megtudtuk azt is, hogy ők szerezték be a díszköveket, a bokrokat, a virágokat és egyéb kiegészítőket is, nemegyszer az internetről rendelve, mivel helyben nem lehetett kapni néhány tárgyat. Az érdem tehát mindenképpen hármójukat illeti, ám a gyönyörűen gondozott kert, a csodás látvány természetesen mindenkié, akár a környéken lakik, akár messzebbről téved ide. 

Kenyeres Ilona 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában