Sokszemközt

2022.06.06. 07:00

Kutyaharapást szőrével: egy tényleg csodás alapítvány története

Fábiánné Mile Alíz tudta, félelmét csak úgy győzheti le, ha szembenéz vele.

Forrás: Csodakutya Alapítvány-archív

Bármilyen hihetetlen, a Csodakutya Alapítvány kuratóriumi elnöke egykor olyannyira félt az ebektől, hogy nagy ívben elkerülte őket, amikor összetalálkozott velük az utcán. – Ha szembejött egy kutya, átfutottam az út túloldalára. Szerettem volna normalizálni az életemet ebből a szempontból, felnőttként már ciki volt. Másfelől már ekkor is sérült gyerekekkel foglalkoztam, és egyértelmű volt, hogy állatasszisztált terápiával többet tudok nekik segíteni. Az alapítvány létrejöttének ez utóbbi volt az elsődleges célja, de mára bővült a klienskörünk. Nekem pedig óriási fordulatot vett az életem, most már több mint 15 éve dolgozom segítőkutyákkal – mesélt a kezdetekről Pálfi-Tóth Zoé műsorvezetőnek a Sokszemközt című beszélgetéssorozat legutóbbi alkalmával Debrecenben.

Amikor megszületett az alapítvány létrejöttének igénye, egy komoly nehézséggel, a szabályrendszer teljes hiányával kellett szembesülniük. Akkoriban ugyanis a segítőkutyáknak jogi szempontból még nem volt létjogosultsága. A Csodakutya Alapítvány így úttörője lett egy olyan törvényi szabályozás életbe léptetésének, amely 2009 óta hivatalos kereteket nyújt az állatasszisztált terápiával foglalkozó szervezeteknek. Alíz és csapata ma már három megyében több mint húsz kutyával dolgozik. – Nagyon nehéz meghatározni, hogy mit tudunk fejleszteni segítőkutyák közreműködésével, hiszen minden sérült emberhez saját állapotának és képességeinek megfelelően viszonyulunk, és a fejlődését is ezekhez mérten értékeljük. Halmozottan sérült gyermekeknél például nagyon apró dolgokra kell gondolni. Az ő esetükben az is hatalmas lépést jelent, ha oda tudják hívni a kutyát, vagy ki tudják nyújtani az állat felé a kezüket. Kevésbé sérülteknél olyasmi számít előrehaladásnak, minthogy a kutya jelenlétében szépen, dadogás nélkül tudnak olvasni – fejtette ki Fábiánné Mile Alíz, akivel a beszélgetés alatt Tücsök, a törpe uszkár osztozott a közönség figyelmén. A 11 esztendős, négylábú veterán tapasztalt segítőkutyaként rendíthetetlen higgadtsággal tűrte a reflektorfényt. Olyannyira, hogy a beszélgetés közben el is szenderedett.

Csodakutyák, kutyás csodák

Fábiánné Mile Alíz elmondta, katarzisszerű élményt jelent, amikor a sérültek fejlődése korábban lehetetlennek tűnő fordulathoz érkezik. – Igazi csoda megélni, ahogy egy halmozottan sérült gyermek kiejti az első szavait, egyszer pedig szemtanúja voltam annak, ahogy egy kerekesszékes kisfiú felállt és megtett néhány lépést. Rendkívül pozitív visszacsatolást jelent az is, amikor a szülők köszönetet mondanak a munkánkért. Egy óvodás gyermek képes annyit fejlődni mindössze néhány év alatt, hogy a korábbi diagnózis ellenére hagyományos általános iskolában kezdheti meg a tanulmányait. Ezek a sikerélmények egyértelműen a kutyáknak köszönhetőek, de azért mi is ott vagyunk a háttérben, hiszen mégis a mi kutyáink – fűzte hozzá szerényen.

Piros ruha logóval

Amikor segítőkutyákra gondolunk, nem biztos, hogy egy törpe uszkár képe jelenik meg előttünk. Holott Tücsök – szokatlanul higgadt magatartása is ezt igazolja – a legprofibbak egyike. Felmerül a kérdés, mégis milyen kutyák alkalmasak arra, hogy egy rászoruló ember társai legyenek? – A legelső feltétel, hogy csatlakoznia kell a Csodakutya Alapítványhoz, méghozzá piros ruhában, logót viselve – felelte a kérdésre mosolyogva Fábiánné Mile Alíz. Aztán komolyra fordítva a szót kiderül, hogy a 2009-es rendelet megjelenésével párhuzamosan egy szigorú vizsgarendszer is életbe lépett. Magyarországon hatféle segítőkutyát különböztetnek meg, mindegyikre más vizsgarendszer vonatkozik. Egy terápiás kutya nem lehet egyévesnél fiatalabb, és bizonyos egészségügyi követelményeknek is eleget kell tennie. Amennyiben ezeknek megfelel, kétkörös vizsgán kell bizonyítania rátermettségét. Először felmérik a temperamentumát, majd intézménybe kerül, hogy terepen gyakoroljon. A záróvizsga már terápiás szituációban zajlik. A Csodakutya Alapítvány elnökétől megtudjuk, ez egy olyan szigorú szabályrendszer, amely európai szinten példaértékű. – Sokáig az volt a fő törekvésünk, hogy minden jelentkezőnek segítőkutyát tudjunk biztosítani. Mára emellett új célként fogalmazódott meg az utánpótlás biztosítása. Az állatok egy része megöregedett, nyugdíjas vagy már nem él. Ennek megfelelően feladatunkká vált, hogy új kutyát biztosítsunk azoknak a klienseknek, akik elveszítették a társukat.

Semmi home office

Amikor a koronavírus-járvány magával hozta a lezárásokat, ellehetetlenült az alapítvány munkája. – Hónapokig nem jutottunk be az intézményekbe, online pedig ezt a tevékenységet nem lehet végezni, azzal értelmét veszíti. Jókora kihívást jelentett az is, hogy a lezárások ideje alatt a kutyáink egy része felnőtt. Amelyik a pandémia elején 8-10 hónapos volt, az most már hároméves, közben pedig hosszú időszakok maradtak ki, amelyek alatt nem tudtunk vizsgát szervezni. Egyszóval minden leállt, a kiadásaink viszont ugyanakkorák maradtak, hiszen a kutyákat változatlanul el kellett látni – sorolta. Mindez csak a technikai és anyagi részét képezte a pandémia okozta megpróbáltatásoknak, van azonban egy érzelmi aspektusa is, amelyet sokkal nehezebb feldolgozni. – Egy kliensünk életét vesztette a járvány idején. Még vizsga előtt állt a páros, de a kutyát végül át kellett képeznünk egy másik típusú sérülésre – osztotta meg.

Fábiánné Mile Alíz végül megjegyezte, a sok nehézség ellenére sikerült átvészelniük a Covid-járvány hullámait. A minimális, azóta felélt tartaléknak, a rengeteg önkéntes munkának és némi külső segítségnek (pl. a számlák befizetéséhez kapott haladéknak) köszönhetően normalizálódni kezdett mindaz, ami az elmúlt években csak döcögött. Mára pedig azok a kutyák is levizsgáztak és munkába álltak, akik számára a kényszerleállás miatt kicsit hosszabbra nyúlt a „szorgalmi időszak”.

VTN

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában