Apró örömök

2022.06.21. 15:05

Egy felhívás, rengeteg segítség: gyerekeknek gyűjtött a debreceni anyuka

Több kiló játékot ajánlottak fel önzetlen emberek, hogy vérvétel után legyen jutalma a legkisebb hősöknek.

Forrás: Musta-Borbély Andrea

„Ha gyorsan akarsz menni, menj egyedül, ha messzire akarsz jutni, menj együtt másokkal” – tartja egy afrikai közmondás, mely a közösség erejét szimbolizálja. Musta-Borbély Andrea is hasonlóan gondolkodott, amikor két héttel ezelőtt azzal a kéréssel fordult embertársaihoz, hogy aki csak teheti, egy jelképes cseretárgyért ajánlja fel felesleges Kinder-figuráit, hogy azt a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Járóbeteg Szakellátási Központ Bethlen utcai épületébe (OTI) vihesse, hogy vérvételt követően a bátor gyerekeket megjutalmazhassák.

Június 21-én Andrea arról az örömteli hírről számolt be, hogy az önzetlen segítőknek hála egy láda játékot sikerült összegyűjteni, melynek súlya 4-5 kilogramm közzé tehető.

– A közel 4 éves kislányommal ételallergia gyanúja miatt két éven belül már másodjára kellett vérvételre mennünk, és mindkét alkalommal választhatott magának egy apró játékot a beavatkozás után, aminek elképesztően örült – mesélte érdeklődésünkre Andrea, hozzátéve, gyermeke büszkén újságolta másoknak, hogy olyan ügyes volt a vérvételnél, hogy még ajándékot is kapott. Sőt, az óvodába is magával vitte. – A legutóbbi alkalommal azonban észrevettem, hogy alig néhány figura van már csak. Megkérdeztem az ápolót, hogy fogyóban vannak-e a játékok, és ő igennel felelt. Mivel tudtam, mekkora örömet szerez a gyerekeknek egy ilyen kis apróság, úgy döntöttem, segítségül hívom az egyik facebookos cserebere közösség tagjait. 30-40 felajánlás is érkezett! – sorolta. Andreától megtudtuk, volt, aki egy nagy zacskónyival, más pár darabbal járult hozzá a gyűjtéshez. Külön szívmelengető, hogy a játékért cserébe senki nem kért semmit, mindenki szívesen segített. – Végül ma le is adtam az összegyűlt játékokat az OTI-ban, ahol nagy örömmel fogadták – újságolta.

Fogarasi Renáta

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában