Mit lehet és mit nem?

2022.05.28. 19:17

Vakáció idején is diák a gyerek?

A hétvége és a nyaralás tabu, de egy kis tanulás nyáron sem árt – állítja a szakember.

Forrás: lllusztráció / Shutterstock

Néhány nap múlva felkerül a krétával írt felkiáltójel, végül a vakáció kezdőbetűje az iskolai tantermek tábláira. A Napló Zsula Magdolna fejlesztőpedagógust kérte összegzésre arról, hogy a nyári szünetre hagyjuk-e a szoba sarkában porosodni az iskolatáskákat, kinek és mit érdemes átismételnie, illetve kell-e otthoni felzárkóztatás a pandémia miatt lemaradt gyerekeknek. 

Csak stabil alappal 

A szakember azt tapasztalja, hogy a digitális oktatás miatti lemaradásokat a diákok még nem tudták maradéktalanul behozni. Rámutatott, hogy a tanterv egyébként is feszített tempót diktál, a pedagógusok azokban az időkben is küzdenek a tananyag mennyiségével, amikor semmilyen akadályozó tényező nincs, nemhogy mostanában, amikor egyik nehézség éri a másikat. – Ez a probléma halmozottan érinti az általános iskolás, alsós diákokat, sőt, még ebből a csoportból is kiemelném az elsősöket és a másodikosokat – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a legkisebb diákok épp az iskolabezárások idején tanultak (volna) írni, olvasni. 

– Akinek szakmája, hogy hogyan kell gyermeket tanítani, oktatni, komoly, kitartó munkával érhet el eredményeket, természetes, hogy a szülők ennél sokkal nehezebb helyzetben voltak – fűzte hozzá. A pedagógus szerint ahogy haladunk korban előre, ez a probléma egyre könnyebben megoldható, viszont továbbra is egyénfüggő marad. Elmondta, hogy azok a kisdiákok, akik számára különféle problémák miatt eleve nehezebb a tanulás, szinte heroikus küzdelem behozni a lemaradást, hiszen eleve az alapok sem stabilak. – A felsősöknél, középiskolásoknál, akik képesek az önálló tanulásra, kevesebb ilyen problémát érzékelek – jegyezte meg. 

Van, amikor tilos 

A fejlesztőpedagógus szerint bizonyos esetekben fel kell használnunk a nyarat a felzárkóztatásra. – Aki különösen le van maradva az írás, olvasás, számolás területén, annak érdemes felhasználnia a nyári szünetet a tudásanyag pótlására – fogalmazott. Úgy véli, hogy akár napi 1-2 óra gyakorlás is nagyon sokat segíthet, de felhívta a figyelmet arra is, hogy a hétvége és a nyaralási időszak ez alól kivétel kell, hogy legyen. A jó tanulók számára csak játékos tanulást javasolt, olvassanak olyan könyveket, melyeket ők választanak ki, írjanak olvasónaplót vagy levelet nagymamának, nagypapának, de csakis kézzel. – A lányok segédkezzenek a konyhában, sütisütés közben használják a mérleget, nézzék, mennyi idő szükséges egyes munkafolyamathoz. A fiúk szereljenek, a kertben segédkezzenek apának, nagypapának. Alsós korú gyerekek legyenek sokat játszótéren, mert fontos a friss levegő, a szabadban végezhető játék – sorolta. 

Szíj helyett bocskorszíj 

A szakvélemény szerint határozott nem a válasz arra a kérdésre, hogy jár-e büntetés a rossz bizonyítványért. A legjobb módszer az év végi rossz érdemjegyek esetén, ha ahelyett, hogy ostoroznánk, akár a legkisebb pozitívumot is kiemeljük a bizonyítványból vagy a tanév alatt teljesített munkájából. Mondjuk el neki, hogy a következő tanévben a segítségére leszünk, és bízunk abban, hogy ő maga is jobb eredményt szeretne majd elérni. Ha nem sikerült jól a tanév, a gyerekkel közösen vonjuk le a következtetéseket, mivel a biztatás az egyik legértékesebb dolog, amit a gyerek a szülőtől kaphat.

SZD 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában