Óvodásként világbajnok

2022.05.30. 16:31

Az egész világot „letáncolta” a lábáról Takács Szofi

Kiváló eredménnyel zártak a Feeling táncosai az eddigi legnagyobb megmérettetésükön.

Forrás: Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület

Hétezer táncos, többek között a Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület tagjai is bemutatták tudásukat Porecben május 25. és 29. között, a DanceStar Esdu Horvátországi Világbajnokságon. Nagy kaland volt a megyénket képviselőknek a verseny, hiszen most először mérették meg magukat a magyar határon túl, és azért is, mert az elmúlt időszakban a világjárvány miatt nem voltak a múlt hetihez hasonló, fesztiválhangulatot idéző találkozók.

A versenyre még márciusban, Nagykanizsán kvalifikáltak a debreceni táncosok, s bár mind a 12 megméretett koreográfia kvalifikációt nyert, az egyesület vezetősége úgy döntött: az első világbajnokságra a hét legjobb produkciót viszik el. – Úgy gondoltuk, felmérjük, hogy egyáltalán van-e helyünk a világversenyen – mondta el lapunknak Takács-Pántya Barbara, az egyesület vezetője.

Forrás: Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület

Megérettek a világversenyre

Magyarországot és Debrecent a világversenyen „B” ligában Horváth Ilona, profinak számító „A” ligában pedig Boda Bianka, Bereczki Lea, Horváth Ilona, Seprenyi Sára és legfiatalabbként, a hatéves Takács Szofi képviselték. Az óvodás induló az Open Mini kategória legjobbjaként, világbajnokként végzett a megmérettetésen.  Szofi maximálisan lépést tart az élvonallal, a nagyobb lányok viszont még csak két-három éve tanulnak showtáncot, előtte mazsoretteztek. Azt hiszem, a legkisebb tanulóinknak tudunk olyan szintű oktatást biztosítani, amivel világszínvonalon érhetnek majd el kimagasló sikereket – jegyezte meg.

Hozzátette: edzőként motivációt gyűjthetett a versenyen, hiszen valóban kitűnő táncosok produkcióit láthatta sorra. – Elemeztük, hogy mi az, amiben mi még gyengébbek vagyunk, ugyanakkor büszkeséggel töltött el, hogy az előadásaink, a megjelenésünk helyt állt a világversenyen is. Van hova fejlődnünk, és azt gondolom, bátran nyithatunk az új irányzatok felé is. A jó táncos ismérve egyébként is az, hogy többféle stílusban meg tudja mutatni a tudását, minél többféle táncot sajátít el, annál kifinomultabb a mozgása – tette hozzá.

Az egyesületi elnök kiemelte: a világversenyen való jó szereplésüket Verdes Lilla és Kaszás Péter koreográfusok munkája, és a szülők rendíthetetlen támogatása segítette. 

BBI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában