Helyi életstílus

2022.05.21. 18:23

A szabad ég alatt hódoltak az olvasás élvezetének Debrecenben

A sétány, amelyik kötelez.

Forrás: Molnár Péter

Zöld alapra helyezték az olvasnivalót az írott szó szerelmesei szombaton a cívisvárosban: első alkalommal gyűltek össze piknikezni a „Könyv barátai” hálózat kezdeményezésére a Nagyerdei parkban, felavatva egyúttal a Szabó Magda sétányt is.

Forrás: Molnár Péter

A rendezvény központjában az olvasás állt, de számos kiegészítő program is színesítette a délutánt. A legkisebbek a Debreceni Pagony meseszigetén ismerkedhettek a gyermekirodalommal, és kézműves kalandok is várták őket, míg a felnőttek számára közéleti szereplők, vállalkozók, civil szervezetek képviselői és diákok vallottak könyvélményeikről, a könyvekkel való kapcsolatukról, s olvastak fel kedvenc részleteket. Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere az eseményen elmondta: bízik abban, hogy hagyományt teremtenek a kezdeményezéssel.

„Nagyon jó lenne, ha ezentúl az irodalom, a könyv, az olvasás hagyományos formáin, a könyvbemutatókon, az irodalmi esteken, felolvasóesteken, szavalóköri beszélgetéseken túl néha-néha a Nagyerdő fái alatt – követve akár a református diákok egykori szép hagyományait – összejönnénk mi, debreceni könyvbarátok” – fogalmazott Puskás István.

Forrás: Molnár Péter
Forrás: Molnár Péter
Forrás: Molnár Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában