Törzshely 2022

2022.04.28. 11:30

Csodát tettek a kisközség szívében: kívül-belül hívogató ez a fülöpi étterem

A Sörkert Club – Fülöp a térség abszolút kedvencévé vált.

Forrás: Kiss Annamarie

A megyei éttermek, büfék, kávézók, cukrászdák, pizzázók, sörözők, borozók és pubok február 28-tól mérték össze népszerűségüket Törzshely 2022 nevű játékunkban. A község kategóriában végül a Sörkert Club – Fülöp kapta a legtöbb szavazatot. 

Forrás: Kiss Annamarie

Lászlófalvi Éva szakács férjével, Fülöp Gyulával vendéglátósként ismerkedett meg a Balatonon. A fülöpi származású üzletvezető asszony végül hazaköltözött párjával, és bár senki sem hitt bennük, a térség egyik legkiemelkedőbb éttermét építették fel.

2005-ben kezdtük, még presszóként. Élő zenés bulikat tartottunk a fiataloknak, népszerű lemezlovasokkal és fellépőkkel. Volt, hogy 300-an is részt vettek egy-egy eseményünkön, amit egy debreceni szórakozóhely is megirigyelne

– emelte ki Lászlófalvi Éva, hozzátéve, már a kezdetektől szerettek volna ételt is felszolgálni, ám a pénzhiány és újszülött gyermekük miatt erre csak 2014-től került sor. 

Lászlófalvi Éva szülőhelyén vált sikeres vállalkozóvá | Forrás: Kiss Annamarie

Van utánpótlás

– Senki nem hitt abban, hogy egy ilyen kis településen, a háziasszonyok között sikeresek leszünk. Soha nem hirdettünk, a betérő vendégek kezdtek el ajánlgatni minket. A legnagyobb lányunk, Petra akkor volt 3 éves. Emlékszem, a kerítésnél állva szólítgatta meg a járókelőket: „Gyertek be hozzánk!” Mivel nagy átmenő forgalom nincs, a környező településekről szoktak ide az emberek. Száj­ról szájra terjedt a jó hírünk. Mostanra van, akiről már belépve a sörkertbe tudjuk, mit fogyaszt. Debrecenből, Vámospércsről, Nyírbéltekről, Nyíracsádról is rendelnek tőlünk. Legyen az lánybúcsú, lagzi, ballagás, halotti tor, keresztelő, születésnap – mindent vállalunk – mondta.

A sörkert jelenleg 70 fő kényelmes vendéglátására alkalmas, nagyobb családi rendezvényeknek kitűnő helyszín.

A pár a nulláról indult, és egymást támogatva jutott el az elismertségig. Időközben megszületettek ikerlányaik, akik mára lassan beszállnak a családi üzletbe. Az üzletvezető kiemelte,

bár nem erőltetik egyik gyermeküknek sem, hogy csatlakozzanak, jól láthatóan van affinitásuk a szakmához.

– Tavaly vezettük be főtt, sült ételeink mellett a csavaros fagyit, illetve idén a hókristály jégkása is elindul majd. Petra már 20 éves, a két alkalmazottunk mellett ő segít nekünk. Az ikrek közül Mira szerepelt a konyhafőnök juniorváltozatában, az Ízőrzőkben, és megannyi főzőversenyen is elindult már fiatal kora ellenére. Maja pedig az új ötletek kitalálója, a kreatív megoldások mind tőle származnak – fogalmazott. 

Lemondásokkal jár

Az utánpótlás tehát adott, ám mint arra Lászlófalvi Éva rámutatott, nehéz kenyér az övék, megannyi lemondással. – Öt órakor kelünk, a hat órás vonattal mennek Debrecenbe a gyerekek, és van, hogy tizenegyig talpon vagyunk. Nincsenek ünnepek, húsvét, karácsony, nyaralás, és ahhoz, hogy profitot termeljünk, egyelőre helyetteseket sem tudunk fizetni. A lányok hozzászoktak ehhez az életvitelhez, és mi magunk is tudjuk, utólag már nem lehet bepótolni a kimaradt közös eseményeket. De mit tehetnénk? Ez az életünk munkája!

Nem gazdagok akarunk lenni, inkább megmaradunk embernek. Ennek azonban ára van

– tette hozzá. Elmondta azt is, a betonozástól a bútorok lefestéséig a család csinált mindent, egy kedves baráti testvérpáron kívül senkitől sem kaptak támogatást. 

Elárulta, őket is meglepte, mennyien megszerették a helyet. 

Nagyon megtisztelő számunkra a díj, köszönjük a törzsvendégeinknek, hogy ránk szavaztak! Ha kívánhatnék, szeretném, hogy egészségben, sokáig tudjuk még csinálni. Minél több vendég jöjjön, és vigyék a hírünket, hogy falun is lehet csodát tenni.

Kreatív dekorációból nincs hiány

A Sörkert Club – Fülöp beltere önmagában is megér egy látogatást. Végigjárva az ember megannyi régi bakelitbe, poszterbe és számtalan egykor hasznos tárgyba botlik, mely mára alternatív dekorként szolgálja az éttermet.

Forrás: Kiss Annamarie

Egy remek varrógép, egy postaládaként szolgáló csizma és rengeteg hasznos üzenet a falakon. „Isten hozott” – üzeni a királylány a pultnál. A név nem véletlen, Lászlófalvi Évát itt mindenki így nevezi. – Rengeteg törzsvendégünk van, egyre jobban tágul a kör. Ők maguk is idehordják az általuk még hasznosnak, de minimum dekoratívnak gondolt elemeket. Így kissé a közös sörkertjükké válik a törzshely. Még a cégértáblát is egy vendég festette! Aki ismer, királylánynak szólít: egy nagy buli alkalmával Homonyik Sándor énekes is eljött hozzánk, és elénekelte nekem az Álmodj, királylány című dalát – idézte fel Lászlófalvi Éva.

A házias ételeiről híres hely vezetője a jövőbeli terveikről is beszélt. – Mivel inkább az ételeink lettek mára a fő profilunk, és télen is van ránk igény, szeretnénk a jövőben a teraszunkat is befedni, illetve épül egy új konyha, ahol félkész termékeket állítunk majd elő, egyedi ízekkel – mondta.

Péter Szabolcs

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában