Tóth Csaba otthonában csaknem hétszáz darab játék „él”, köztük ötven­éves ereklyék is

Ha van hely, ahol újra gyermeknek érezhetjük magunkat, akkor az Tóth Csaba féltve őrzött szobája. Nappal még fény sem ölelheti magához oltalma alatt álló kincseit – sötét van, hogy napfény ne érje a tárgyakat –, melyek között vannak ötvenéves ereklyék is. A kis híján negyvenöt éves debreceni férfi kisfiúként imádott kedvenc játékaival játszani, viszont ahogy idősödött, játékaival együtt emlékei is beporosodtak. A mindennapos munka és tennivalók átvették a hatalmat, azonban a sors kegyes volt a cívisvárosi játékgyűjtővel. Mint megtudtuk, hozzávetőleg hét évvel ezelőtt felesége hazaállított egy zsák játékszerrel, és Tóth Csaba akkor döbbent rá, milyen sokat is jelentettek számára a hasonló tárgyak. Előtört belőle rengeteg szép gyermekkori emlék: milyen érzés volt átvenni az első ajándékot a szülőktől, nagyszülőktől. Egyre csak mélyebbre „ásott” a zsákban és ezzel együtt emlékeiben, míg eldöntötte: az egyes tárgyak hiányzó részeit beszerzi, és eléri, hogy azok régi pompájukban tündököljenek. Ennek már hét éve, azóta nemcsak az esztendők teltek, hanem a gyűjtemény is egyre hatalmasabbra duzzadt: jelenleg csaknem 700 darab gyermekjáték díszíti a családi ház emeletén található tetőtéri szobát.

Örök gyermekek vagyunk 

– Ez egy valódi szerelem, mely, igaz, felnőttként „mérgezett meg”, azonban biztos vagyok benne, életem végéig velem marad – nyilatkozott Tóth Csaba. A játékgyűjtő azzal a kedves gesztussal kereste meg a Napló szerkesztőségét, hogy lapunknak kívánja először megmutatni azokat a tárgyakat, melyek közt fellelhetők a hajdani Debreceni Műanyagipari Szövetkezetben készített trafikostermékek is. 

– Bárki előtt kinyitom a „játékszobát”, elcsodálkozik. Nálam mindenki, szépkorú és gyermek egyaránt megtalálja a számára legkedvesebb darabot. A legkisebb tárgyakat, illetve az akár 70-80 centimétereseket is kezünkbe vehetjük, elmélázhatunk, milyen is volt gyerkőcnek lenni. Idő­utazást kínálok mindenkinek, aki nem fél újra gyermek lenni 

– jegyezte meg. Megannyi katona, autó, egyéb fegyver és Transformers-figura terem előttünk, sőt, számtalan repülőgépet is megcsodálhatunk egészen közelről. Ámulunk és bámulunk, viszont a tárgyak „csak” az alaphangulatot adják meg: az igazi varázs akkor kezdődik, amikor Tóth Csaba átveszi a szót. – Körülbelül hétéves lehettem, amikor beleszerettem egy játékfigurába. Valójában nem is érdekelt, hogyan szerzem meg, egyet tudtam: biztosan az enyém lesz – mondta. 

– Húsvét előtt egy nappal kezembe vettem egy füzetet, majd ceruzával felírtam asszonyoknak, lányoknak a nevét, s másnap felkerestem őket. Természetesen finom illatú kölnivel indultam útnak, a cél már rég a fejemben volt: összegyűjteni annyi pénzt, hogy meg tudjam vásárolni a boltban kinézett kis fickót. Mentem házról házra, ahogyan az lenni szokott húsvétkor. Jókat ettem-ittam, majd a locsolkodás után vártam a megérdemelt 10-20 forintot. Ugye akkoriban ez is elég volt ahhoz, hogy fülig érjen a szám. Nos, ennek ellenére volt olyan ház, ahol nem kaptam érmét a zsebembe, ekkor én tettem, amit tennem kellett. Elővettem a füzetemet, és kihúztam Erzsike nénit, Katika nénit a névsorból. Ekkor egyikük megszólalt: – Mit csinálsz, fiam? – Egy szó mint száz, mindig is őszinte ember voltam, gyermekként sem volt ez másképpen. Megmondtam, semmi rosszat nem teszek, egyszerűen jövőre már nem jövök – fogalmazott mosollyal az arcán monológja közben Tóth Csaba.

Hozzátette, manapság már heti 1-2 tárggyal bővül a gyűjteménye, viszont nem gondolja, hogy valaha abbahagyja. Mint elmondta, szerinte mindenki gyűjt valamit, még az is, aki nem tud róla. Ezek a dolgok csak hozzáadnak az életéhez, így egy pillanatra sem gondolja, hogy valaha bezárul szobájának ajtaja. Így érzi jól magát, arról nem is beszélve, hogy minden egyes tárgyhoz tud kötni egy emléket, ezért igazán gazdag embernek véli magát. Úgy van vele, manapság mindenkinek kell egy hely, ahol igazán otthon tudja érezni magát, neki játékszobája nemcsak megnyugvást nyújt, de melegséggel és szeretettel tölti meg a lelkét.

Nagy Emese