A legjobbak között

2022.03.29. 10:55

A rejtvényfejtésnek a mesterévé vált a debreceni Varga István

Varga István az idei évtől a legjobbak között versenyezhet.

Forrás: Varga István-archív

Megrendezték az idei első rejtvényfejtő versenyt március 20-án Budapesten, tudtuk meg a napokban Varga István debreceni rejtvényfejtőtől. A betűk szerelmese megosztotta lapunkkal, már nagyon várta, hogy ismét megmérettesse tudását, és mivel a koronavírus-járvány egyre inkább visszaszorul Magyarországon, így a találkozót sokak örömére megtartották. 

 

– Ez egy meghívásos verseny volt. Jobban mondva top tíz megmérettetés, melyre mindig az előző évi egyéni versenyek alapján kialakult végső sorrend első tíz helyezettje kap meghívást – fogalmazott. Hozzátette, a speciális versenynek megfelelő erősségű feladatok várták a résztvevőket. A rejtvények megfejtésére 2 óra állt rendelkezésre. 

 

– Négy különböző fel­adatot kellett megoldani, könnyítésül persze megadtak néhány betűt és fekete négyzetet. A bal felső részben egy hagyományos keresztrejtvényt kellett megszerkeszteni és berajzolni 12 fekete négyzetet. A jobb felső sarokban egy olyan feladatot kellett megoldani, melyben a meghatározásokra adandó válaszok ábécérendben követték egymást – részletezte Varga István, aki mesterjelölt kategóriában negyedik helyezést ért el. 

 

Tudniillik, a debreceni versenyző eredményei alapján feljutott a „mester” kategóriába, emiatt a jövőben egyéniben és csapatban csak az említett kategóriában állhat rajthoz. 

 

NE 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában