Kiskutyák nagy missziója

2022.02.20. 11:30

Küldetéstudatos kutyákat képeznek Debrecenben

A terápiás négylábúakra egyre nagyobb igény jelentkezik.

A képen balról jobbra Kertész Ágota és Ali, Kádár Bogi és Bongó, Szima Magdolna és Reno, valamint Keresztes Adrienn és Bocskor | Fotó: Molnár Péter

A Hajdúsági Vakvezető- és Segítőkutya Képzésért (HVSK) Alapítvány 2008-ban alakult azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a látássérült emberek számára vakvezető kutyákat neveljen, képezzen és adjon át, sikeres közlekedésbiztonsági vizsgára készítve fel azokat. Ezzel is hozzájárulnak a látássérült gazda társadalmi integrációjához, könnyebbé téve a munkavállalást, bevásárlást, kapcsolatteremtést más emberekkel és nem utolsósorban a közlekedést. Az alapítvány egyik önkéntesével, Szima Magdolnával beszélt lapunk. 

 

Fontos segítőtárs 

 

Mint azt az önkéntes elmondta, eddig 15 látássérült gazda és vakvezető kutya párosát készítették fel és vizsgáztatták. Az alapítvány tenyészetében öt kiskutya született egy hónappal ezelőtt, három növendék él nevelőcsaládoknál, két tanulóeb képzése pedig folyamatban van. Hozzátette: 

évente 1-2 kutya képzésére és gazdához adására van elegendő forrás. Országosan azonban évente 5-6000 ember válik látássérültté, és csupán alig több mint 150 közlekedik vakvezető kutyával. 

Szima Magdolna szerint a terápiás ebekre folyamatosan nő az igény, és nemcsak az autista vagy fogyatékkal élő gyermekek, felnőttek fejlesztésére, de normál nevelési igényű gyermekek esetén is, például óvodákban. – Különböző célcsoportokban más-más kutyát használva dolgozunk. A terápiás kutyák mindig a gazdával élnek, együtt mennek dolgozni, ellenben a többi segítőkutyával, akik a képzés után elköltöznek a kiképzőjüktől ahhoz a személyhez, akinek a segítségére lesznek (például vakvezető, rohamjelző vagy éppen mozgáskorlátozott-segítő kutyák). 

 

A szakember a saját állataira is kitért. – A terápiás kutyák képzése ideális esetben már kölyökkorban elkezdődik, lehetőség szerint egy néhány hetes korban elvégzett tesztet követően. Vannak persze kivételek, mint például az én golden retrieverem, akit 5 évvel ezelőtt hoztam el egy kutyapanzióból, mert a gazdája lemondott róla. Lenny akkor másfél éves volt, de jó alapnak bizonyult, így 2019-ben le is vizsgázott mint terápiás kutya. Rajta kívül képzés alatt van egy 1 éves kutyám, Reno, aki 9 hónapos korában került hozzám, illetve van egy másik vizsgás négylábúm is, William (az országban az egyetlen ír farkasagár), aki nálam született 3 éve. 

Szima Magdolna és vizsgával rendelkező terápiás kutyusa, William | Fotó: Kiss Annamarie

A gyermekek megsegítéséért 

 

Ahogy azt Szima Magdolna lapunkkal megosztotta, az állatasszisztált terápia folyamán már kitűzött célok szerint szervezik a foglalkozásokat, és nyomon követik a fejlődést. – A kutya legnagyobb szerepe a gyerek motiválásában mutatkozik meg. A kutya ösztönzi a gyermeket a feladat megoldására, amit tulajdonképpen játékos formában hajt végre, így a gyermek számára nem jelent olyan mértékű feladathelyzetet, mint például az iskolai foglalkozáson. Williammel gyermekotthonokba járunk terápiázni, enyhe és középsúlyos, értelmében akadályozott gyerekekhez, ahol pszichológus és gyógypedagógus vezetésével történik a fejlesztés. Valamint szombatonként Debrecenben, egy egyedülálló játszóházban tartunk foglalkozásokat kolléganőmmel, egyben barátommal, Kertész Ágotával, valamint az ő – szintén vizsgás és tanuló – kutyáival. A „FalKaland kutyás játszóház – Kalandok terápiás kutyákkal” megnyitásának az volt a célja, hogy azoknak a gyermekeknek is elérhetővé váljanak a terápiás kutyák, akiknek ez nem lehetséges az adott intézményben, ahová járnak. Ilyenkor öt állattal, Lennyvel, Williammel, Milóval (törpe snaucer), Sütivel (doberman) és Alival (labrador retriever) játszhatnak, fejlődhetnek. 

 

A szakember szerint fontos felhívni a figyelmet egy hangsúlyos problémára. Az intézményvezetők többsége ugyanis sokszor nincs tisztában azzal, hogy a terápiás kutyák nehéz, kétfordulós vizsgát teljesítenek, illetve minden évben kötelező egészségügyi laborvizsgálaton vesznek részt. – Mivel ezt nem tudják, beengednek „mindenféle” kutyát, vizsga és laborlelet nélkül, mert a gazdi szerint nem bántanak senkit. Nem is tudják, milyen következménye lehet egy nem megfelelő habitusú kutya viselkedésének. Arról nem beszélve, hogy a nem megfelelő egészségi állapotban lévő kutya terjeszthet olyan betegségeket, amik emberre is átterjedhetnek, amíg ugyanez a vizsgával, laborral rendelkező terápiás kutyákkal nem fordulhat elő – összegezte. 

 

PSZ 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában