Újra élhet a vadonban, pedig korábban kihalt a Przewalski-ló

A pentezugi a világ legnagyobb félvad körülmények között élő Przewalski-ló-állománya.

Forrás: Ásztai Csaba

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján jelenleg is a veszélyeztetett kategóriába tartozik a pentezugi állomány. Létszámuk összesen mintegy 2500 példányra tehető, ebből teljesen vadon körülbelül 900 egyed él Mongóliában, a többit állatkertekben, kisebb rezervátumokban helyezték el.

Szerepe volt az állatkertnek

A Przewalski-lovak védelmi programjához a kölni állatkert közreműködésével a Hortobágyi Nemzeti Park 1997-ben csatlakozott, és 2001-ig 22 alapító egyed érkezett Pentezugba, ahol jelenleg mintegy 300 vadló és nagyjából 250 rekonstruált őstulok él. Az ázsiai vadló az egyetlen, napjainkig fennmaradt vadlófaj, amelyet csak állatkertek összefogásával sikerült megmenteni.

Nevét egy orosz tábornokról, Nyikolaj Przsevalszkijról kapta, aki 1881-ben elsőként írta le ezt az állatot a természettudomány számára, miután egy expedíció során rátalált a létezéséről szóló beszámolók alapján. Az európaiak később onnan hozták az állatkertekbe a különleges lovat, miközben Mongóliában az 1960-as években teljesen kipusztult. Az utolsó csapat a feljegyzések szerint Kína és Mongólia határvidékén élt. A fajt végül az állatkerteknek köszönhetően sikerült megmenteni, miután zárt körülmények között nagyon eredményesen szaporodott, és az ott világra jött egyedeket egy idő után elkezdték visszatelepíteni az őshazájába. Kerekes Viola, a Hortobágyi Nemzeti Park Pentezugi Vadlórezervátumának projektkoordinátora megjegyezte: ez egy igazi sikertörténet, hiszen nagyon kevés olyan faj van, amelyről elmondható: újra él a vadonban azt követően, hogy egyszer már kipusztult.

Felfigyeltek a vadlovakra

Az orosz felfedező, Nyikolaj Mihajlovics Przsevalszkij a cár megbízásából felkutatta az orosz–mongol határvidéket. Így talált rá a vadlóra, amit a mongolok takhnak neveztek, a mongol „tisztelet” szó után – írja a vd.hu. Belepusztultak az utazásba Przsevalszkij felfedezése felébresztette az állatkert-igazgatók és a privát állatgyűjteményekkel rendelkező nemesek érdeklődését. Friedrich von Falz-Fein báró és Carl Hagenbeck, a hamburgi állatkereskedő több expedíciót indíttatott a századfordulón, hogy a ritka lovakat Európába szállíttassa. „A takhik hátát csak a szél és az eső képes megérinteni”, tartja a mongol mondás, mivel a vadlovak gyorsak, szívósak, féktelenek és határozottan csökönyösek. Egy kifejlett takhit abban az időben fogságba ejteni teljesen kilátástalan vállalkozásnak tartották. A vadászok végül a csikókat fogták be, és egy részüket Európába vonattal vitték. A csikók mintegy két harmada nem élte túl a fogságot és a szállítást, ennek ellenére mégis eljutottak takhik az Askanyija-Nova birtokra, Bedford herceg Woburn uradalmába, Manchesterbe, Londonba, a hollandiai Gooilustba, Párizsba, Hamburgba, Halléba és Berlinbe, valamint Cincinnatiba. Az nem ismert, hogy a csikók befogása során hány felnőtt ló pusztult el Mongóliában. Az ebben az időben már ritka fajnak számító lovaknak mindenesetre komoly veszteséget jelenthetett a befogás. A negyvenes években a kazah katonák tizedelték az állatokat, de elpusztultak a zord téli időszak és a szarvasmarha-tenyésztő nomádok miatt is. Az utolsó szabadon élő takhikat 1969-ben látták a kínai–mongol határvidéken. A továbbiakban ezt a fajt a természetben kihaltnak tekintették. A második világháborút pontosan 31 állat élte túl, és csak a müncheni Hellabrunn állatkertben és a prágai állatkertben tenyésztették tovább a Przewalski-lovakat. A legnagyobb meglepetésre 1947-ben, utoljára, egy vadon élő kancát fogtak be, ez új lendületet adott a tenyésztésnek. A hetvenes évek elejéig világszerte a takhik száma mintegy 275 egyedre nőtt.