Marxista tanok terjesztésével vádolták, majd vallatták Lengyel Gábort, de már a 97-et is megélte

A 97 éves Lengyel Gábor az igazi ajándéknak azt tartja, hogy utolsóként őrizheti múltunk emlékeit. A debreceni története a még Pesten „viselt dolgaiért” indult. Diákkorában, 1943-ban ugyanis a Református Kollégium Tanítóképzőjéből két detektív hurcolta pesti börtönbe. Ezt is megúszta, ahogy az 1956. október 23-i eseményeket a Széna téri kollégiumban, és 2020-ban még együtt koszorúzott a polgármesterrel. 

– Kabán születtem 1925. szeptember 2-án. A püspökladányi polgári után Pesten vasesztergályos-inas lettem a Magyar Fémlemezipar Rt.-nél – idézte föl. – Szederkényi István levente-főoktató már az első évben segédoktatói tanfolyamra tanácsolt, amelyet el is végeztem, ahol csak alaki képzést tanított a zupás Harna János főoktató. Visszatérve ezzel az egyoldalú vezénylésre az inastársaim nem engedelmeskedtek, így bukott rajparancsnokként ismétlésre mehettem. Az új ifjúvezetői tanfolyamot fiatalok vezették, már két éve a hárshegyi öreg cserkészek indításával, önként vállalva a heti kötelező kiképzés melletti teljes időt kitöltő foglalkozást, mivel népi magyarságot tanultunk a Hárshegyi Cserkészparkban vagy a budai hegyekben menetelve. 

Az éves kiképzésről gazdag ismeretanyaggal és önbizalommal felvértezett ifjúvezetők visszatérve a fiatalok körében olyan eredményesen vették át a magyarság értékeinek átadását, hogy például az esztergályos Vaskó Pista egyetemistáknál sikeresen dolgozhatott. 

Rangféltés lehetett az oka 

Lengyel Gábor által Szederkényi István főoktató is egy kicserélt inasnak adta át próbaként a szakasza vezetését. Lengyel Gábor a társaihoz úgy szólhatott, mint hozzájuk hasonlóhoz. Nemcsak beszélt, de meg is tanította a Fekete gőzösnek kezdetű népdalt, majd erre vidáman meneteltek az utcán. A főoktató láthatta, hogy készségesen és önként engedelmeskednek a társai, így alkalmas lett a főoktató leváltására. A főoktató emiatt félthette az állását. – Védekezésként feljelentett a HM Defenzív Osztályán. A nyomozók szerint marxizmus terjesztéséért – mesélte Lengyel Gábor. – A két detektív már csak Debrecenben, a Kollégium tanítóképzőjében ért utol. Nem volt váratlan az érkezésük, mivel már előttem is perbe fogtak hasonló sorsú társamat. Az iskola udvari folyosóján Sári Gusztávval az emléktáblákat nézegettük, és láttam, hogy a portán át két jellegzetesen idegen férfi érkezett. Felmentek az emeletre, és a tanári előtti folyosóról néztek minket. Kértem Gusztit, hogy maradjon a helyén, én meg elsétálok a folyosó végéig. Ha a tekintetük engem követ, akkor értem jöttek. Mire visszamentem, egy fiatal tanár várt, hogy menjek vele a tanáriba. 

Török igazgató úr nem volt jelen, csak néhány tanár szúrós tekintettel vagy szánakozva nézett, mint „Gipsz” tanár úr tette. A kis Gábor táskáját és nagykabátját a felvezető fiatal tanár kihozta az osztályból, ugyanis a két nyomozóval el kellett mennie. A határozott hangú, sportos külsejű, izmos verőlegény („Bütyök”) a kapun kilépve figyelmeztetett: el ne fussak, mert lelő. Itt van a gályarabok emlékszobra, miért nem vettem róluk példát. 

Kabán Miska, a zsidó fiákeres vitte a köves úton a sáros utcájukig, és a terméskő sárfogótól gyalog, a szalmacsomókon lépkedve mentek be a házba. A kocsi a nagy sárban nem tudott bejutni, és az artézi kútnál várakozott. 

– Nagyapám fogadta a két nyomozót – folytatta az izgalmas múltidézést Lengyel Gábor. – Azt hitte, hogy a tiltott leveles dohány miatt jöttek, amit közben a katlanba dugott. A házkutatáson a szegényes lakást tapasztalva csak a befirkált süteményes receptkönyvet vitték el, de a kocsitól visszatértek, és magukhoz vették a nálam terjesztésre váró Püski-könyveket. A két nyomozó távollétében Miska, a fiákeres megkérdezte: Loptál? Öltél? Mivel a válaszom az volt, hogy nem, hanem politikai. Erre így szólt: Mindig tudtam, hogy rendes fiú vagy. 

Pedig Lengyel Gábor a ladányi polgári négy éve és a Kollégiumba járása alatt sohasem ült a kocsiján, mellette mindig gyalog járt. 

Szalmán kellett aludniuk 

Késő este egy nagy ház irodájában létszámba vették, zacskóba rakhatta a néhány fillérét, nadrágszíját, cipőfűzőjét, majd levezették a pincébe a csendőrhöz, ahol katonásan jelentkezett. Az még a bicskáját is odaadta, hogy a maradék kenyerét és szalonnáját megehesse. 

– Figyelte, hogyan eszem a bicskájával a szalonnát. Káromkodott, hogy már az ő vidékéről is vannak „ilyenek” – érzékeltette Lengyel Gábor. – A következő szolgálatos csendőrnél is új fogolyként ismét katonai alázattal jelentkeztem, amit megalázónak tartott – ő a cseh megszállásból érkezett. A pincében szalmán aludtunk, és reggel összerakva arra ültünk. Az ócskástól vett télikabáttal takarózhattam. Már az első éjjel a mellettem levő fiatal társammal suttogva beszélgetve elmondtam, miért hozhattak ide, mire biztatott, hogy nem lesz bajom. Ezt magam is reméltem – vallotta meg Lengyel úr. Reggelire katonai feketét kaptak kenyérrel, és az udvaron körbejárva sétáltatták őket, közben az egyikük a budiba mehetett. 

– Az irodai vallatásom előtt tiszta papírra tintaceruzával választ kellett írnom – ecsetelte Lengyel Gábor. – A társam figyelmeztetett, hogy kis lábtörlőre állítva vallatni fog az őrnagy, és megtévesztően úgy tesz, mintha balról ütne, amire belehajolva a másik kezével üt, egyik fogam eltörött, de mit sem tudtam „Marx-Mardohályról”. A társak a vallatásom után befogadtak. Az ebédet is benn főzte a szakácsnő. Egyszer a cseh csendőr megengedte, hogy üst mellett találkozzon az ötgyerekes Keménnyel. A moslékot is a Cirkuszos Lacival a moszkvai rádió adásakor vittük át a szomszédba a cseh csendőr szolgálata alatt, és vihette a híreket, hogy a németek már Gomelig vonultak vissza, akár pár hónap múlva itt lehetnek. De ez decembertől decemberig tartott. 

Lengyel Gábor azt is elmesélte, hogy a debreceni osztályukba a karácsonyi vakációt követően érkezett meg. Csak Sári Guszti ismerte az ügyét, mivel ő a két év inasélete miatt utolérte, és vele járt. A képzőt az 1943–44-es karácsonyi szünet után zavartalanul folytathatta. 

Benzineshordóval fűtöttek

Fenti történetünk hősét, Lengyel Gábort az elhurcolásakor a kísérőjével este a Nyugatinál személyautó várta. Ebben csak a padlót nézhette. A Margit körúti katonai börtön kapusával vita volt, mivel diákokat nem, csak felesküdött katonákat fogadhattak. Még a hídon is dübörögve haladtak tovább. A zárkatársak először nem akarták befogadni, mikor egy csokoládédarabot szétosztott a „Cirkuszos” ezermester Laci (ahogy a vallató is nevezte). Az irodának benzineshordóból kis kályhát készített, amit kitüntetésként egyszer Gábor is begyújthatott. De a szomszéd vasutasék rádióját is átalakította Moszkva vételére, a felvidéki csendőr segíthette, aki egyszer a bevitt „Aranyfogú Államtitkár” nevezetűvel cseh nyelven beszélgetett. – Embertelenül szenvedett, amikor a szép „Tasnádi Fekete Máriának” becézett nőt vallatták, talán még a fekete dobozos rázógéppel is – fogalmazott Lengyel Gábor. – A Cirkuszost elvitték Szegedre. Nehéz eset lehetett. Mire az első hó leesett, valami okból engem is elengedtek, és a zaj után haladva találtam meg a 32-es villamost. Zuglóba, anyámékhoz mentem, akik értesültek a történtekről. Az egykori kollégista diák fogságának épülete Erzsébeten óvoda lett. Azóta pedig már többször is találkoztak a régi foglyokkal.

Vass Attila