Életstílus

2022.01.27. 10:35

A mozgás a memóriának is jót tesz!

Az izomleépülés lassítható, a rendszeres torna az élet minden területére kihat.

Jógaóra egy nyugdíjas-egyesületben – időskorban is megtalálhatja mindenki a neki megfelelő mozgásformát

Forrás: MW-Archív

– Ötven év fölött elkezd elveszni az izomtömeg, és helyét zsírtömeg veszi át; ez azért nem jó, mert a stabilitást és az egyensúly érzékelését nagyban befolyásolja – mondta el lapunknak Mile Marianna, a Debreceni Gyógytornaközpont vezetője, a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének doktorjelöltje, akinek kutatási területe a mozgásfejlesztés, időskori izomleépülés (szarkopénia). 

 

– Ez a folyamat sajnos kevés figyelmet kap, az érintettek sem igazán foglalkoznak vele. Általában az idősödéssel, a nyugdíjba vonulással az emberek mindennapi aktivitása visszább esik, már nem járnak be a munkahely­re, sokkal kevesebbet mozognak, lehet, hogy napokig ki se mozdulnak a lakásból. Ez olyan szintű leépüléshez vezethet, akár néhány év alatt, hogy teljesen elvész az izomtömeg nagy része, továbbá elindul a csontritkulás, ami egyébként is sokaknál jelentkezik időskorban. Csakhogy ebbe nem kell beletörődni, mindez lassítható! – hangsúlyozta Mile Marianna. 

 

Az edzés sokat segít 

 

Beszámolt arról, hogy több kutatásban is részt vett, mely az idősebb korosztályt vizsgálta, és tapasztalataik szerint amikor 65 év felettiek heti két alkalommal úgynevezett funkcionális edzést végeztek, jelentős javulást értek el. Ez nem valami súlyzós edzés, hanem a mindennapi tevékenységeket javító egyszerűbb tréningek, mint például instabil felszínen mozgás, labdával vagy más mozgó tárgyakkal végzett gyakorlatok, TRX (kötéllel végzett, saját testsúlyos gyakorlatok); általuk nagyon szépen visszaépült az izomerő és az egyensúly-érzékelés is. 

 

– Ez azért is nagyon fontos, mert az időseknél (nem csak télen) általában jellemző, hogy gyakran elesnek, emiatt megnő a csonttörés veszélye, márpedig egy combnyaktörés súlyos, akár halálos következményekkel is járhat. Ennek elkerülése érdekében a stabilitás fejlesztésére nagy szükség lenne időskorban. Sajnos, sokan azt mondják, én már öreg vagyok, nem akarok tornázni, nem tudom megcsinálni, de ez nem így van! Csoportos edzést tartottunk 65 év felettieknek, köztük sokan voltak, akik egyáltalán nem mozogtak korábban, és hihetetlen mértékben fejlődtek, 3-4-5 hónap alatt heti kétszeri edzéssel olyan eredményeket értek el, hogy maguk is megdöbbentek rajta – elevenítette fel a Debreceni Gyógytornaközpont vezetője. 

 

Séta mindenkinek! 

 

Kifejtette: számos demenciakutatás igazolja, hogy az agyi funkciókat, memóriát, koncentrációképességet a fizikai aktivitás javítja. A leépülés lassítható, javul a memória és a reakcióképesség is. – Erre pedig azért van szükség a mindennapi életben, mert ha például valaki egyszerűen csak megy az utcán, jobban érzékeli a környezetét; hogy álljon meg, mert jön egy autó, vagy hogy ha lelép a járdáról, ott milyen mélység van. Vagyis a hétköznapi tevékenységekhez fontos mozgás, illetve idegrendszeri reagálóképesség is karbantartható, nagyon jól fejleszthető – mondta Mile Marianna, hozzátéve, hogy mindez később hozzájárul az önellátó képesség erősítéséhez és a sérülések megelőzéséhez. 
Mivel időskorban nagyon gyakran különböző (társ)betegségek jelentkeznek, nem lehet általános receptet adni, kinek milyen mozgásforma a megfelelő, erről mindenképpen érdemes konzultálni orvossal vagy gyógytornásszal. Van azonban valami, amit mindenkinek minimum meg kellene tennie. 

 

– Ez a séta! Azt javaslom az idős embereknek, minél többet sétáljanak, mozduljanak ki, ne rögzüljenek be a lakásba! Mindennap menjenek el sétálni, ne hagyják, hogy a mozgásterük beszűküljön! Ha úgy könnyebb, keressenek ehhez társaságot! Amellett a végtagokat otthon, akár az ágyban is át lehet mozgatni. Továbbá, működnek szenior tornacsoportok megyénkben is, keressenek ilyet, csatlakozzanak hozzájuk. Soha nem késő elkezdeni! – összegzett a szakember.

 

SzT 
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában