Válaszokat kerestünk

2021.10.12. 11:30

Sok a kérdés az őszi táborok körül

Ki fog vigyázni a gyerkőcökre a soron következő egyhetes szünetben?

Örmény miniatúrák és szimbólumok

Fotó: illusztráció / Napló-archív

Az egyik legsikeresebb szezont zárták idén nyáron a táboroztatók, a karanténidőszak után elképesztő érdeklődés volt a gyermektáborok iránt Hajdú-Bihar megyében is – tájékoztatta a Naplót Tóth Béla, a Táborfigyelő portál vezetője. Ennek okán érdeklődtünk afelől, hogyan látják az elkövetkezendő hónapokat:

a szülők számíthatnak őszi, valamint téli felügyeletre?

Tóth Béla a válaszadás előtt megjegyezte: ha jelenleg hasonlóképpen gondolkodnak a szülők, mint az elmúlt időszakban – a nyári szünetben –, akkor bizony lenne létjogosultsága az őszi táboroknak. Ha valami oknál fogva nem lesz felkínálva a lehetőség, az nem az érdeklődés hiánya miatt lesz. – Többek között azért is volt ez jó szezon számtalan jelentkezővel, mert a legtöbben élménnyel akarták kárpótolni a gyerkőceiket a hosszú otthonlét után. Mindezek mellett ne feledjük: a kisdiákok hónapokig otthon voltak, ezért sokan már az év elején felhasználták a szabadságuk nagy részét – hangsúlyozta. – A legtöbb gyermekes munkavállalónak már az év közepén nem volt szabadnapja, vagy csak mérsékelt mennyiségben állt rendelkezésre, talán a leginkább ezért várják a szülők, hogy a szervezők meghirdessék az őszi turnusokat – mondta.

Megszokott árak

– Az őszi táborokról azt lehet elmondani, hogy általánosságban is kisebb az érdeklődés, mint nyáron, így a kínálat is számottevően kevesebb. Az árak egy napra lebontva nagyságrendileg megegyeznek a nyári díjakkal, viszont azt is látjuk, hogy ezeknek a szervezésében érintett táboroztatók többsége kivár a koronavírus esetleges következő hulláma miatt. Az őszi szünet október 25-én kezdődik, így azon szervezetek, amelyek terveznek bármit is, várhatóan a következő két hétben fogják ezt meghirdetni, így nem kell aggódniuk azoknak, akik még semmiféle hírt nem találtak ezzel kapcsolatban – jegyezte meg, hozzátéve: az a megérzésük, hogy az idén nem lesznek dömpingszerű jelentkezések, az érdeklődés is csekélyebb lesz, ahogy a kínálat is mérsékeltebbnek várható.

Mint megtudtuk, a szervezők próbálkoznak, bizonyára lesznek, akik fogadnak gyerekeket, azonban arra mindenképpen fel kell készülniük a szülőknek, hogy többségében napközis táborok lesznek. – Nem igazán szoktak ebben az időszakban ottalvós „kirándulásokat” lebonyolítani, ha lesz is ilyen, nagyon kevés. Az eddigi tapasztalatok szerint a kézműves-, illetve az idegen nyelvi táborok a legfelkapottabbak, de mindemellett elmondható: a kerti mókáé (tökfaragás, lombsöprés) és a pihenésé a főszerep – fűzte hozzá.

NE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában