Gyaloglás az egészségért

2021.09.30. 21:26

A nordic walking támasz volt akkor is, amikor bezárt a világ

Négy korosztály, három táv, verseny, találkozó és érdekes programok – ez várja a jelentke­zőket.

Fotó: Kőrösi Judit-archív

A testedzés, a természetvédelem, a lelki, a mentális és a fizikai egészség, a mindfullness is középpontba kerül a Nordic Walking Debrecen Sportegyesület őszre hirdetett rendezvényén.

A 2020 augusztusán alakult Sportegyesület elnöke Kőrösi Judit, aki hét éve oktatóként ezreket kalauzolt már el ennek a sportnak a világában. Szeptember óta a Debreceni Egyetemen testnevelés tantárgyként félszáz hallgatónak is oktatja a nordic walkingot, valamint az országban egyedülálló módon vak gyermekeket is tanít.

A két, speciális bottal történő gyaloglásnak a lakosság életminősítésének javítása mellett célja az állóképesség hatékony, ugyanakkor kímélő módon történő javítása is.

Színes a kínálat

A debreceni sportegyesület hagyományteremtő szándékkal idén első alkalommal, október 16-án szervez országos találkozót és versenyt a Nagy­erdő területén.

– Több helyre járunk a csapatommal versenyekre, ahol szép eredményeket érünk el, és mindig van több dobogósunk. Ezért is fogalmazódott meg bennem, hogy igény van a versenyekre, és hogy Debrecenbe is megszervezünk egy találkozót. Városunk neve így felkerül a nemzetközileg jól ismert, és elsősorban Európa északi és nyugati részén közkedvelt nordic walking térképre. Minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a rendezvény kiválóan alakuljon – osztotta meg, hozzátéve, az ingyenes találkozóra mindenkit szeretettel várnak.

A versenyen négy korosztályban és három távon indulhatnak a sport szerelmesei. De nemcsak a megmérettetésre lehet jelentkezni, a szervezők bemutatót tartanak, ki lehet próbálni a speciális botokat a helyszínen.

Kőrösi Judit rávilágított, az egészség a humán tőke alapja, a megfelelő egészség megőrzése egyéni és gazdasági szempontból is érdek. Tapasztalatait érintve kifejtette, a természetben töltött és a sportolásra szánt idő mentálisan és fizikailag egyaránt épít. Bagdi Emőke pszichológust idézve elmondta, úgy kellene tekintenünk a nordic walkingra, mint egy orvosi vizsgálatra: rendszeresen be kellene írnunk a naptárainkba.

Kitért arra is, hogy még a világjárvány idején sem volt akadálya annak, hogy az ember a természetet járja, ez a sport akkor is támasz volt, amikor bezárt a világ körülöttünk. Jótékony hatását kiemelve a szív- és érrendszer védelmét említette, de elmondta azt is, hogy az úszáson és a nordic walkingon kívül nincs még egy olyan sport, amely az összes, 660 izmunknak több mint 90 százalékát megmozgatja. Ezt az Európai Unió néhány éve készített felmérése is bizonyította.

BBI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában