jöhet a premier

2021.06.12. 07:30

Mentés másképp: küzdelmes hónapok után ért a végéhez a film forgatása

Fények, kamera és egy csoport elszánt, tehetséges fiatal. Több nem is kell egy hangulatos forgatási naphoz.

A Mentés másképp című film forgatása Hajdúböszörményben

Fotó: Kovács Péter

A pandémia többször is keresztülhúzta a stáb számításait, a napokban azonban elérkeztek az utolsó képkockák felvételéhez a Mentés másképp című film alkotói és színészei. A Debrecenben és környékén, többek között Hajdúböszörményben forgatott játékfilmről már több alkalommal is beszámoltunk, legutóbb egy hónapja, amikor megjelent a film előzetese. Rózsa Gábor rendező szerint a visszajelzések pozitívak voltak, a rövid kedvcsináló hamar több tízezres megtekintést ért el a legnagyobb videómegosztón, a hozzászólások szerint pedig ígéretesnek tűnik az alkotás, nagy az érdeklődés iránta. A film utolsó forgatási napjára a Hajdú Online is meghívást kapott, így bepillanthattunk a kulisszák mögé.

Összeszokott a csapat

A jelenetnek otthont adó szórakozóhelyen éppen az előkészületek zajlottak, amikor megérkeztünk. Egy kis csapat a világítással, egy másik a statiszták és a főszereplők felkészítésével foglalkozott. A stáb láthatóan már összeszokott, így gördülékenyen haladtak a munkálatok, az előzetesen megállapított ütemtervet tartani tudták, a csúszás minimális volt. Rózsa Gábor és kollégái teljes erőbedobással intézték az utolsó simításokat, nyüzsgő hangyabolyként tette mindenki a dolgát. A fények felszerelése és beüzemelése után a statiszták is elfoglalták a helyüket, majd megérkezett a film két főszereplője, Virsinszki Zoltán és Sándor Péter is, akik a rendezővel együtt olvasópróbát tartottak. Míg ők a jelenetet gyakorolták, addig a kameraképet is ellenőrizték, ha pedig kellett, igazítottak a díszleten.

Hangulatosra sikeredett a próba, a főszereplők egy-egy mozdulata vagy megszólalása gyakran mosolygásra vagy nevetésre késztette az őket figyelő stábtagokat. A jelenetben Virsinszki Zoltán és Sándor Péter egyetemistákat alakítanak, akik éppen egy görbe estét tartanak egy szórakozóhelyen, közben pedig azt figyelik, hogy melyik fiatal lányt tudnák elcsábítani. A főszereplők diskurzusa és testbeszéde is nagyon szórakoztató volt, az egyes mozdulatokat és megszólalásokat többször is elpróbálták, hogy a filmben a lehető legéletszerűbb és legszórakoztatóbb legyen. A jelenet végső formájába a színészek is beleszólhattak, ötleteiket bátran megoszthatták, majd bemutathatták, és ha jól működött az adott elképzelés, akkor az a változat lett a befutó.

Mint megtudtuk, a film végül vígjáték-dráma lesz, nevetésből tehát biztosan nem lesz hiány még akkor sem, ha a mozinak komoly mondanivalója van. A krimi végül teljes mértékben kikerült a műfaji meghatározásból, mivel emiatt sokan arra asszociáltak, hogy gyilkosság vagy egy komoly bűncselekmény köré épül a történet.

Olyan lett, amilyennek elképzelte

– Zseniálisan érzem magam – jelentette ki boldogan Rózsa Gábor, mikor megkérdeztük tőle, milyen érzései vannak az utolsó forgatási nap végéhez közeledve. – Eddig minden nap, minden szervezés nehezen ment, folyamatosan volt valami problémánk, most viszont kényelmesen, terv szerint haladunk. Egyébként túlvállaltuk magunkat, hiszen a forgatókönyvből összesen tizennyolc oldalt veszünk fel zárásképpen, máskor naponta tíz oldallal haladtunk. Megjegyzem, a magyar filmek átlagosan három-négy oldallal dolgoznak, éppen ezért úgy gondolom, hogy a stáb teljesítménye kiemelkedő – összegezte röviden az eddigi munkájukat a fiatal szakember.

– A fejemben előzetesen élt egy film, most pedig bátran kijelenthetem, hogy minden nehézség ellenére tényleg olyan lett, amilyennek elképzeltem. Korábban ha videókat, kisfilmeket készítettünk, akkor utólag előfordult, hogy valamit változtattunk volna, de most teljesen elégedett vagyok. Úgy érzem, ezt a színészeknek köszönhetem, hiszen profikkal dolgozhatunk együtt, akik olyan alakítást nyújtanak, amilyet eredetileg elgondoltam, nagyon jó volt velük a jeleneteket leforgatni. Ugyanakkor azt is meg kell említenem, hogy minél jobb színész valaki, annál erősebb a személyisége, így előfordultak kisebb konfliktusok, de ez a színészi allűr már csak ilyen – jegyezte meg mosolyogva.

Pontos dátum még nincs

A film forgatása azonban nem ment mindig ilyen gördülékenyen, a rendező elárulta, hogy a Mentés másképp nyitójelenetének a felvételét például azért hagyták az utolsó napra, mert az első forgatási nap rosszul sikerült, ráadásul a főszereplő és a helyszín is más volt, ezért újra kellett venniük.

Rózsa Gábor rendező | Fotó: Kovács Péter

– Összességében nagyon nehéz volt a forgatás, meg kellett szenvedni a képkockákért, rengeteget kellett tanulnunk, ugyanakkor sikerült megcsinálni, amit akartunk. A célunk az volt, hogy egy olyan film készüljön, aminek alacsony a költségvetése, de ennek ellenére is élvezhető legyen a közönség számára, hiszen nekik készült. A bemutató pontos dátuma nincs meg, még zajlanak a forgalmazási tárgyalások, illetve a filmet is össze kell rakni, de reméljük, augusztus végére már a mozikban lesz – feltéve, ha a járvány nem szól közbe, mint korábban többször is. Ezt a filmet már háromszor szerveztük meg, így nagyon jó érzés letenni a projektet. Ezután biztosan lesz egy kis pihenő, majd jöhet a következő forgatás. Több tervem is van, viszont szeretnék olyan irányba elindulni, amiben lenne segítségem, és újabb emberek állnának mellém, mivel csak a családdal, barátnővel összehozni mindent, nagyon nehéz. Jó lenne, ha egy támogató vagy egy olyan szakember is beszállna, aki valamennyi terhet levenne a vállunkról. Ezt nem tartom ördögtől valónak, hiszen számtalan filmet éppen az ilyen segítsek révén valósíthatnak meg az alkotók – összegezte gondolatait zárásképpen.

Balogh Réka

Borítókép: (balról jobbra) Sándor Péter, Rózsa Gábor és Virsinszki Zoltán a film nyitójelenetét próbálják

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában