Lélegezzünk tudatosan!

2021.03.21. 20:48

Békességről árulkodik a lassú, tudatos légzés

A légzésünk szorosan összefügg a tudatállapotunkkal.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

Szilárd étel fogyasztása nélkül hónapokig, folyadékbevitel nélkül napokig, légvétel nélkül mindössze három percig maradunk életben. A helyes légzés fontosságáról Tóthmartinez Adrienne orvos, természetgyógyász, tanár, alternatív fizioterapeuta beszélt a Naplónak.

A szakember elmondta: a rossz légzésnek tünete lehet fáradékonyság, levertség, alvászavar, feledékenység, csökkent koncentrációs képesség, kedvetlenség, de megfigyelhető az immunrendszer romlása, anyagcserezavar, szorongás vagy félelem is. – Egy tomboló világjárvány idején előfordulhat, hogy ezek a tünetek azoknál is megjelennek, akikre korábban nem volt jellemző a stressz. A légzés egy ritmus úgy, ahogy az élet. Az élet folyamata egy változó tágulás-szűkülés-befogadás ritmusa, ha pedig a ritmus elmarad, akkor az életminőségünk romlik – figyelmeztetett Tóthmartinez Adrienne.

Fontos a helyes ülés

Kiemelte: a testtartásnak jelentős szerepe van a helyes légzésben. – A hanyag testtartás ismérve az előreejtett váll, és a vállak közé ejtett fej. Ha előrehajtjuk a fejünket 45 fokba, olyan erő nehezedik a lágy részekre, a nyak és a váll izmaira, mintha egy 30 kilogrammos görögdinnye lenne a fejünk helyén. Mára, a temérdek digitális eszközhasználat miatt létrejött egy új patológia, az úgynevezett SMS-nyak. A nyaknak normális esetben előre domború az íve, az SMS-nyaknál kiegyenesedik vagy extrém esetben homorúvá válik. A helyes légzés helyes üléstechnikánál kezdődik. Ha ülő helyzetben előrecsúszva, az ülőfelület elülső hétharmadára nehezedünk, és a lábunkat magunk alá húzzuk, akkor a tartórendszerünk erősödik, és a gerincet automatikusan egyenesítjük – mondta.

Tóthmartinez Adrienne elmondta: átlagosan tizenkétszer lélegzünk percenként, és hozzávetőlegesen 5-6 liter levegőt szívunk be.

– A légzésnek háromféle formája van. Az első a nyugtató hatású hasi légzés, ez a technika zsigeri masszázst ad a belső szerveknek, javítja a hasi szervek véráramlását, az oxigénnel való ellátottságukat, erősíti az emésztést, edzi a rekeszizmot, csökkentheti a magas vérnyomást, és növeli a vitálkapacitást, vagyis a maximális belégzés és maximális kilégzés közti térfogatot. A második a mellkasi légzés, amely javítja a hasüregben felül elhelyezkedő szervek, így a gyomor, a máj, a lép, a hasnyálmirigy, a vese vérellátottságát, és segíti a szív működését. A harmadik a jógában is ismert kulcscsonti légzés, amivel átlélegeztethetjük a tüdőnk felső részeit is – ismertette.

A légzésünk összefügg a tudatállapotunkkal. – Úgynevezett transzlégzéssel euforikus állapotot is megélhetünk. Ilyen a szülő nő légzése, mert az intenzív ki- és belégzések miatt kiszökik a vérből a szén-dioxid, és megemelkedik az oxigéntartalom. Ugyanennek a változata az, amikor egy gyermek olyan intenzíven sír, hogy egy pillanatra leáll a légzése – mondta a természetgyógyász.

Tóthmartinez Adrienne arról is beszélt a Naplónak, hogy a légzés automatikus folyamat, ezért az külön feladatot jelent az egyén számára, hogy arra odafigyeljen, és tudatosan irányítsa azt. A szakember megosztott a Naplóval néhány tanácsot is, amivel nyugodtabbá tehetjük a stresszes hétköznapokat.– Keressünk egy nyugodt helyet, vegyünk fel kényelmes testtartást, ne keresztezzük sem a kezünket, sem a lábunkat! Ejtsük lazán ölünkbe a kezünket, és kezdjük el figyelni a saját légzésünket! Az első dolog, ami feltűnhet, hogy belégzéskor az orrnyálkahártyán hűvöset érzünk, kilégzéskor ugyanakkor már meleget. Tudatosítsuk ezt az érzést! Figyeljük meg normál légzéssel ezt az állapotot! Ezután próbáljuk sóhajtásszerűen megnyújtani a légzésünket, hosszan fújjuk ki a meleg levegőt! Ez a technika nyugtatóan hat, de tovább fokozható, ha csökkentjük a légvételek számát. Ha jól járunk el, különleges élményben lehet részünk: mintha eltávolodnának a külvilág zajai. Ezzel a légzéstechnikával nemcsak lelassítjuk az elménket, hanem az izmainkat is ellazítjuk – osztotta meg.Az alternatív fizioterapeuta hangsúlyozta: nem kell speciális helyzetet teremtenünk ahhoz, hogy ezt kivitelezhessük. – Az autóban ülve, a piros lámpánál várakozva is meg tudjuk csinálni, vagy éppen a pénztárnál sorban állva is. Tulajdonképpen bárhol. Ez a legfőbb értéke a technikának, hiszen semmi mást nem teszünk, csak a belső ritmusunkat természetes módon használjuk fel – mondta.A szakember saját kísérleteiből nyert tapasztalata alapján azt mondta, átlagosan egy perc alatt tizenkétszer veszünk levegőt, azok viszont, akik ennél sűrűbben lélegeznek, magasabb stressz-­szinttel rendelkeznek, akik pedig kevesebbszer, azok jellemzően harmonikus, kiegyensúlyozott személyek.

Bucsi Bernadett Ildikó

Így leállhat a légzés

A tüdő légzőfelülete csaknem egy egész teniszpályányi. A tüdő csak a mellkas tágulásával és szűkülésével egyetemlegesen képes működni. Légzéskor a borda megemelkedésével, a bordaközi izmoknak a megfeszítésével és a rekeszizomnak a lenyomásával növeljük a mellkas belső térfogatát. A tüdő és a mellkas fala között vákuum van, tehát ezt a működést passzívan követi a tüdő. A kilégzésnél pedig fordítva történik minden: leengedjük a bordákat, a rekeszizom domború lesz, összenyomja a tüdőt. A légzés ki- és belégző központja az agytörzsben található nyúlt velőben van. Érdekesség, hogy csak oxigénbelélegeztetéssel gyakorlatilag le lehet állítani a légzést. Ennek az az oka, hogy a légzőközpontnak az ingere az a vér szén-dioxid-tartalma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában