kettős kultúra

2021.02.19. 16:13

A sziget, amit Aphrodité szülőhelyének tartanak

Ciprus gasztronómiája, történelme és éjszakai élete is vonzza a turistákat.

A kék minden árnyalatát felvonultatják ciprus lagúnái | Fotó: Debreczeni-Kondás Eszter-archív

Fotó: Debreczeni-Kondás Eszter-archív

Annak ellenére, hogy területileg egy meglehetősen kis országról van szó, Ciprus mégis bővelkedik látnivalókban, történelemben és turista negyedekben. A földrajzi szempontból Ázsiához, politikai szempontból viszont Európához tartozó szigetországról kevesen tudják, hogy kettős kultúrájú. Az ország északi része jelenleg is török megszállottság alatt van, míg a déli, turisták által közkedveltebb területeken tartózkodva, akár azt is gondolhatnánk, hogy egy görög szigeten kalandozunk, ugyanis a legtöbb lakó görög nemzetiségű. Ha Ciprusról beszélünk, nem mehetünk el említés nélkül a gasztronómia mellett. A mediterrán fogások mellett megjelenik a török, görög és a közel-keleti ízvilág is. A hagyományos nemzeti ételük neve meze, amely egy különböző fogásokból, jellemzően csirke, sertés, birka és halételekből álló válogatás, különleges szószokkal és köret elemekkel.

A kék minden árnyalatát felvonultatják ciprus lagúnái | Fotó: Debreczeni-Kondás Eszter-archív

Majdnem 25 kilométer hosszú tengerpartjával Lárnaka ciprus egyik legnagyobb üdülőhelye, ezért nem véletlen, hogy itt található az ország legnagyobb reptere is. Az ókor óta fennálló város egyik leghíresebb zarándokhelye a Szent Lázár templom. Szent Lázár a város püspöke volt, akit Jézus az Újszövetség szerint feltámasztott. A látogatók előtt is ingyenesen nyitva álló altemplomban máig megtalálható a szent sírhelye.

Világhírű éjszakai élete miatt különösen a fiatalok számára közkedvelt célpont a sziget keleti csücskében elhelyezkedő Ayia Napa. Számos szórakozóhely várja a vendégeket a kicsiny halászfaluból alakult nyaraló központban. A ciprióták pedig tudják, hogyan kell nagy kanállal élvezni az életet, ugyanis a legtöbb buli este 9-től egészen reggel 9-ig tart. Ám nem csak a szórakozás kedvelőinek ajánlható a város. A közelben található a Cape Greco Nemzeti Park, amely különleges szikla alakzataival, gyönyörű, a kék szín minden árnyalatát felvonultató lagúnájával és hangulatos világítótornyával szintén vonzza a látogatókat. A ciprusi lagúnák szépségét már az ókorban is felfedezték. A görög mitológia szerint itt lépett ki ugyanis Aphrodité, a szerelem és szépség istennője a tengerből. A mai napig is élő legenda szerint aki a kilépés helyén található Petra Tou Romiou sziklacsoportot háromszor körbeússza, örökké fiatal és szép marad.

Debreczeni-Kondás Eszter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában