2021.01.02. 10:38
A fülbelövést érdemes babakorban megtenni
Lengyel Andrea védőnő szerint ma is töretlenül népszerű a fülbelövés a lányos szülőknél.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock
Az ékszer viselése hozzátartozhat a nőiesség megéléséhez, így nem csoda, ha már a pici lányokban kialakul a vágy: szeretnének csillogó darabokat magukon hordani. A fülbevaló az egyik legnépszerűbb ékszer, a bizsuk fénykorában pedig akár mindennap másikat viselhet a nő. A lányos szülők rendszerint babakorban kérik szakember segítségét a fülbelövéshez.
Egyszerű a babáknál
A témában Lengyel Andrea védőnőt kérdezte a Napló. A több mint húsz éve védőnőként tevékenykedő szakember négy éve foglalkozik babák fülbelövésével. Szerinte akinek kislánya születik, az előbb-utóbb a fülbevaló mellett voksol. – Azt tapasztalom, hogy egyre hamarabb élnek a lehetőséggel, főként két-négy hónapos korú gyerekeket hoznak a szülők, de manapság az is előfordul, hogy négy-hat hetes babákkal jelentkeznek. Vannak, akik már várandósan érdeklődnek arról, milyen időpontot ajánlok. A három-hat hónapos kor az ideális a fülbelövéshez. Vannak olyan termékek, amelyek csak három hónapos kortól ajánlottak, de azok, amelyekkel én dolgozom, antiallergén és bőrbarát nikkelmentes fülbevalók, így már újszülöttkortól használhatók. Szakemberként azt javaslom, hogy várjanak a szülők legalább két hónapos korig, mert addigra már megfelelő nagyságú lesz a babának a fülcimpája, látjuk az alakját, így már biztosabban kerül középre a lyuk, ami a későbbiekben is jól mutat majd – mondta a szakember.

A védőnő szerint a korai időpont azért is fontos, mert így kevésbé lesz rossz élmény a gyermeknek a füllyukasztás. – A kisbabák még nyugodtak, fekszenek, és csak engem néznek, így könnyen kivitelezhető a lyukasztás néhány perc alatt. Házhoz szoktam menni, így a megszokott környezetükben történik. Megtörlöm a fülcimpát egy speciális törlőkendővel, bejelölöm azt a pontot, ahová kerül majd a fülbevaló, a szülőkkel együtt ellenőrizzük, és ezt követően meg is történik a lövés. A kisbabákat viszonylag könnyű szórakoztatni, játékokkal, csörgőkkel, vagy a televízióval is elterelhetjük a figyelmüket, ezzel szemben egy nagyobb gyermek már nem viseli ilyen nyugodtan ezt a hétköznapokban nem szokványos eljárást, őt le kell fogni. Az eljárás egyébként nem jár fájdalommal, kicsi zsibbadás fordulhat elő a lövés után, így ha a gyermekek fel is sírnak abban a pillanatban, amikor bekerül a fülbevaló, akkor az a kattanás okozta hirtelen riadalom miatt lehet – tette hozzá.
Hat hétig gyógyul
– Előbb-utóbb minden kislány eljut arra a pontra, amikor már szeretne ékszert viselni. Mivel nőkből vagyunk, ez a vágy kialakul akaratlanul is, és felszínre is kerül egészen fiatalon. Azok az édesanyák, akik nem hozzák babakorban a lányaikat, leginkább arra hivatkoznak, hogy nem szeretnék, ha fájdalma lenne a babának, vagy pedig tartanak attól, hogy babrálna az ékszerrel, kiesne a füléből, esetleg megsérül vagy nyomná a fülcimpát. Azok az ékszereknek, amelyekkel én dolgozom, speciális, patentos vége van, kifejezetten a babák fülére fejlesztve, így biztosan nem okoz kellemetlenséget. A tapasztalatom arról árulkodik, megbánják a későbbi időpontot a szülők, hiszen a nagyobb gyerekek izgulnak és félhetnek, rendszerint le kell őket fogni, így nem biztos, hogy felhőtlen élmény marad a vágyott ékszer behelyezése – mondta, hozzátéve, steril ékszer kerül a baba fülébe.
– Nem ér hozzá senki, a dobozából a belövőgépbe kerül, és onnan közvetlenül a fülbe. Kétféle termék van, az egyiket mozgatni kell, és a lyuk, amit lőtt, speciális krémmel történő ápolást igényel néhány hétig, erre a szakember úgyis figyelmezteti a szülőt, ha szükséges. Azok a nikkelmentes fülbevalók, amelyekkel én dolgozom, mindössze a folyamatos szárazon tartást igénylik, mást nem – tette hozzá.
Bucsi Bernadett Ildikó