Kapcsolattartás online

2020.10.07. 17:53

A Facebook-fal nem családi napló

Sokat számít a motiváció oka.

Fotó: illusztráció / Shutterstock

A koronavírus-járvány első hullámának idején számtalan nagyszülő csak videócseten keresztül tudta tartani a kapcsolatot gyermekeivel, unokáival. Jelenleg, a második hullám alatt is többen tartózkodnak otthon, és megpróbálnak minél kevesebb emberrel érintkezni. Éppen ezért kérdeztük meg Klausz Melinda közösségmédia-specialistát a következőről:

mennyire nehéz megtanítani az időseket az internethasználatra?

– Nagyon érdekes, de az idősek, akik a családtagjaik miatt jönnek fel a közösségimédia-felületekre sokkal könnyebben megtanulják ezek használatát, mint azok a 45 év felettiek, akiknek munka miatt kell használniuk a felületeket. Egész egyszerűen a motiváció oka hihetetlenül sokat számít. Nem kell tehát félteni őket, főleg ha leegyszerűsítve és célirányosan magyarázzuk el számukra a dolgokat: azaz a funkció szempontjából legfontosabb gombokra, lehetőségekre fókuszálunk – magyarázta a Naplónak.

Hiszékeny idősek

Elengedhetetlen az elővigyázatosság, mivel a veszélyek terepe megnő az idősebb korosztály esetében. A szakember szerint azért, mert mindent kipróbálnak, valamint sokkal hiszékenyebbek. – Érdemes elmagyarázni nekik, hogy sajnos ma már nem minden igaz, amit információként találnak a felületeken. Ajánlatos több helyről utánakeresni egy-egy tartalomnak vagy akár kérdezni, hogy a többiek szerint ez igaz-e. Fontos, hogy ne osszanak meg minden tartalmat, amivel találkoznak (képeket unokákról, családtagokról). Ne ide írják ki a család belső dolgait és ne tekintsenek úgy felületekre, mintha csak az adott személlyel leveleznének, mivel itt tényleg minden látható.

„A hamis információk mellett az adathalászatra is javasolt felhívni a figyelmet, hogy semmiképpen ne adják meg a bankkártyájuk adatait vagy egyéb más személyes adatot”

– tanácsolta.

– Úgy vélem, az a legjobb, ha például a regisztrációt és a beállításokat mi magunk végezzük, hogy minél kevesebb adatot mutathassanak meg a nagyvilágnak. A türelem fontos tényező a tanítás során, de azt gondolom, ha a szükségletekre koncentrálunk, vagyis arra, hogy pontosan mit szeretnének csinálni a közösségimédia-felületeken akkor könnyen boldogulhatunk. Majd ha ezek már jól mennek, lehet emelni a szintet és más területbe is bevonni őket. Illetve ha valamilyen visszásságot észlelünk, azonnal jelezzük nekik, elmagyarázva, hogy ez miért problémás tényező – fűzte hozzá.

NE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában