Elhagyatott, de élettel teli apró sziget

Sokan nem is tudnánk létezni térerő és internet nélkül, voltaképpen online éljük a mindennapjainkat. Ezért is esik olyan jól a lelkünknek, amikor elutazhatunk egy távoli, egzotikus helyre, ahol csak magunkkal foglalkozhatunk. Daróczi Szilárd, az igazi világutazó Lombokra indult egy barátjával, ahol a Rinjanit, Délkelet-Ázsia második legmagasabb csúcsát szerették volna meghódítani, ám a tervüket felülírta egy találkozás. Összeismerkedtek egy párral, akik meséltek Gili Layarról, a csodás kis szigetről, a srácok pedig úgy gondolták, hogy hegymászás helyett inkább az aprócska ékkövet szeretnék közelebbről felfedezni – az ott töltött néhány napról és a felejthetetlen élményekről a Naplónak számoltak be.

Fergeteges kalandok

– Az odajutás nem volt épp egyszerű, hiszen motorcsónakkal lehet csak megközelíteni, de nincs menetrend szerinti járat. Így térképen kinéztük, hol kezdhetünk el halászt keresni, aki átvisz minket a szigetre. Egy kis alkudozás után sikerült is megállapodni eggyel, aki elszállított minket a 15 perces úton. Amint megérkeztünk, kiderült, hogy a kétfős személyzeten kívül senki más nincs a szigeten, ráadásul a brigád napközben átmegy Lombokra, így a sziget kettőnké volt. Azt mondták, körülbelül egy óra alatt körbe lehet sétálni. El is indultunk felfedezni, a parton a hófehér homokban sétálni kezdtünk. Csakhogy a dagállyal nem számoltunk. Egy sziklásabb részhez értünk, ami picit kalandosabbnak tűnt, ezért úgy gondoltuk, belevágunk. Csakhogy a sziklás partszakasz nem akart véget érni, a vízszint pedig folyamatosan emelkedett, így sietnünk kellett, különben a vízszint emelkedése miatt már visszafordulni sem tudtunk volna. Közben besötétedett, ám volt nálunk fejlámpa, viszont egyre több rák és pók jelent meg a köveken, valamint a vízben. Így már rögtön nem a dagály volt a legnagyobb problémánk. Azt hittük, a személyzet már biztosan keres minket, és aggódnak miattunk, de amikor hosszú órák után megviselten visszaértünk a bungalónkhoz, mosolyogva vártak és a következőt kérdezték: hogy tetszett a naplemente? – számolt be a szigeten megélt első kalandos élményéről Szilárd.

Csoda szép korallzátonyok

A Lombokhoz tartozó szigeten az emberek végtelenül kedvesek és segítőkészek. Egyszerűbb, szerényebb körülmények között élnek, mint Balin, talán ez azért is lehet így, mert Rinjani környéke nem annyira felkapott, ettől függetlenül a világutazók állítása szerint valódi paradicsom.

– Leginkább az autókon látszik a különbség. Stoppol­tunk, úgy jutottunk vissza a kikötőbe, és az autónak, amellyel utaztunk, nem volt ajtaja, annyira régi volt, hogy az ülés mozgott benne. Az apró szigeten az áramot egy generátor biztosította, emiatt napközben nem volt áram, csak este 6-7 óra körül kapcsolták be néhány órára. Az internet egy SIM-kártyáról volt megosztva, amit első este elhasználtunk, mert gondoltuk, megnézünk egy filmet. Az ezt követő napokon egyáltalán nem volt internetünk, de egy cseppet sem hiányzott. Az óceán vize kristálytiszta, és csoda szép korallzátonyok vannak, tökéletes snorkelezésre.

„Egyik reggel épp a mosdóba tartottam, amikor egy másfél méteres varánusszal találtam magam szemben. Mindketten mozdulatlanul álltunk, majd az ellenkező irányba kezdtünk futni.”

Végül kiderült, az óriásgyík teljesen ártalmatlan, de azért örülök, hogy inkább biztosra mentem – fűzte hozzá mosollyal az arcán.

Nézzünk szembe hibáinkkal!

Manapság nagyon nehéz olyan helyre menni, ami teljesen érintetlen – ez azonban Daróczi Szilárdnak sikerült, aki szerint a sziget élővilága egészen elképesztő. – Csodálatos volt az óceánban álló, hatalmas lombozatú fák látványa, miközben mögöttük ment le a nap. Úgy érzem azóta is, hogy szeretnék visszamenni, és kicsit több időt ott tölteni. Semmire sem kell figyelni, csak magadra és a gondolataidra, ami nagyon felszabadító érzés. Korábban úgy éreztem, szükségem van a nagyvárosi életre, és egy ehhez a szigethez hasonló helyen nagyon unatkoznék. Most viszont úgy látom, heteket vagy akár hónapokat is el tudnék ott tölteni csupán azzal, hogy figyelem az óceán hullámzását és a szigeten élő állatok életét – fogalmazott, majd elárulta, mire is tanította a sziget, és azt hogyan tudja kamatoztatni a jelenlegi vírushelyzetben.

– A legtöbb ember fél szembenézni önmagával. Ezért van az, hogy nagyon sokan minden percüket beosztják, mindig csinálnak valamit. Soha nem tudnak egyedül lenni és csak üldögélni, gondolkodni. Pedig a problémák elől nem lehet úgy elmenekülni, hogy minden percünket beosztjuk, és görcsösen törekszünk arra, hogy sohase legyünk egyedül. Nagyon szeretek egyedül lenni, és ezt az igényemet, úgy érzem, még sohasem sikerült maximálisan kielégíteni. Amikor csak tehetem, befelé figyelek. Akár a buszon, ha sokáig utazom, mindig gondolkodom, figyelem magam, figyelem azt, hogy mit miért csinálok, hogyan hozok meg döntéseket, és azok a döntések milyen hatással lehetnek rám vagy a környezetemre.

„Úgy gondolom, sokkal több boldogabb ember lenne a világon, ha mindenki szembe merne nézni magával, a hibáival.”

– Ezáltal ugyanis az önismerete is nagyban fejlődne az embereknek. Nem kényszerítenék magukat olyan dolgokra, amiket valójában nem akarnak. Sokan beleragadnak egy-egy élethelyzetbe csupán kényelemből, mert félnek a változástól, emiatt pedig egy egész életet élnek le boldogtalanul. Pedig ha mindenki szánna magára napi 10-15 percet, csak gondolkodni, befelé figyelni, rádöbbenne, hogy a problémáit saját magának okozza – fogalmazta meg véleményét.

Hogyan viselhetjük jól a karantént?

A koronavírus-járvány idején sokan érzik magukat magányosnak, főleg akkor, ha karanténba kell vonulniuk, éppen ezért tettük fel az alábbi kérdést a világutazónak:

mit tanácsol, hogyan vészeljük át a jelenlegi helyzetet?

– Ha valaki egy kicsit is odafigyel, akkor nyertesként jön ki ebből az időszakból. Tökéletes ez a periódus arra, hogy picit mérlegeljünk. Miért temetkezik valaki folyton a munkába? Miért vállal el mindent? Azért, mert nem szeret otthon lenni. Mert valami nincs rendben a magán­életében. Napjainkban, amikor otthon kell lenni, a munka nem tereli el a figyelmét. Most kell kihasználni az időt, és megtalálni ennek az okát, változtatni rajta. Az olvasást javaslom mindenkinek, aki kicsit magányosnak érzi magát, ez az egyik olyan tevékenység, ami teljesen ki tudja kapcsolni az embert. Arról nem is beszélve, az olvasással a fantáziánknak köszönhetően bárhová elutazhatunk – mondta.

Nagy Emese