Divat

2020.07.26. 10:45

Bikinihez igazodó nyári körömtrendek nyomában

Hatalmas népszerűségnek örvendenek a „fagyi színek”, valamint egy adott palettán belül több árnyalat.

Fotó: Tréki Dóra-archív

Tréki Dóra műkörmös elmondta, hogy nyaranta a neonszínek válnak népszerűvé. – Szinte csak ezekkel a géllakkokkal dolgozom, illetve sokan kérnek fehér színt is – válaszolta a Napló kérdésére Tréki Dóra. – Napi rendszerességgel készítek átmenetes és ombre körmöket, de a vendégeim nagy része azt szereti, ha minél élénkebb árnyalatokban pompázik a keze – folytatta. – Mivel a nyári időszakban a lányok barnábbak, így fontos számukra, hogy a világítós színek domináljanak, most azonban felkapottak a pasztell „fagyi” árnyalatok, mint a sárga, babarózsaszín és kék, valamint újként szerepel a listán a levendulalila, ami nagyon közkedveltté vált. Sokak számára elengedhetetlen az is, hogy minden körmük más legyen – tette hozzá.

Fotó: Tréki Dóra-archív

Megszakítás nélkül

Azok, akik rendszeresen ápolt és megjelenésre kész körmöt szeretnének maguknak, egy jól bevált műkörmös után nem igazán váltanak. – A vendégköröm tizenhét és harmincöt év között mozog, főként a fiatalabb réteg keres meg, de akad néhány negyven és ötven év közötti is – közölte a műkörmös. – Szezonális vendégeket illetően egy–két alkalommal előfordul, hogy csak a nyár folyamán keresnek meg, akár egy esküvő előtt, vagy maga a menyasszony, akinek csak a nagy nap miatt van szüksége a szolgáltatásomra. Ettől eltekintve akik bejelentkeznek hozzám, rendszeresen járnak, így visszajáró vendégekkel dolgozom – emelte ki.

Nincs két egyforma ember, éppen ezért vegyes a kívánságlista is.

„Akadnak olyan vendégek, habár ritkán, akik a körmük színét és díszítését konkrétan a bikinijükhöz alakítják.”

– Volt olyan, aki piros szín iránti igénnyel érkezett, majd a fürdőruhájához kellett mintázni a körmeit, mivel épp nyaralás előtt állt – mesélte Tréki Dóra. – Egyre gyakoribb az, hogy egy adott színen belüli árnyalatokat használnak fel több körmön feltüntetve, mint a rózsaszínen belüli skála ötös kombinációjának kihasználása egy kézen, átmenetben, pasztellszínnel vegyítve – hangsúlyozta.

Egy kis csillogás

– A különböző csillámporok és kövek elengedhetetlen kellékei a munkámnak, de nyáron ezekre kisebb az igény a neonszínek miatt. Egy figyelemfelkeltő körömárnyalatot nem szerencsés további csillogó díszekkel megspékelni – részletezte. – A rikító zöld önmagában is elég ütős, de van, aki még szereti ezt is fokozni. Személy szerint abban az esetben ajánlom a csillogó kiegészítőelemek használatát, ha natúr szín az alap vagy egy elegáns francia – mutatott rá.

A már meglévő és új vendégek esetében is hasonló folyamatokon kell átmennie egy körömnek. – Mivel a porcelánra allergiás vagyok, így zselével dolgozom, vagy erősített géllakkot használok. A legtöbb kollégám a francia köröm készítését nem szereti, én azonban ebben kivétel vagyok, gyönyörűnek tartom, ezért szívesen is csinálom – tudatta a műkörmös. – A színek függője vagyok, így imádok játszani velük, a hosszabb körmökben látok kihívást, amiben lehet alkotni, kísérletezni – folytatta. – Mintákat rajzolni nem szoktam és nem is szeretek – fűzte hozzá.

Minél extrémebb, annál népszerűbb

Tréki Dóra kiemelte a Napló kérdésére, hogy a huszas éveiket taposó fiatalok számára elengedhetetlen az, hogy kitűnjenek kortársaik közül nemcsak az élet számos területén, hanem a körmük viseletét illetően is. – Az eddigi legextrémebb köröm, amit csináltam, úgy készült, hogy a vendégem mind az öt ujján kettéválasztottam a körmöket, és a két térfelet mindegyiken eltérő színűre festettem, átmenettel megfűszerezve – emlékezett vissza a műkörmös. – Összesen öt színnel dolgoztam, minden körmön más árnyalatot használva, és a végén az egészet csillámporral leborítva – tette hozzá.

Az első alkalom

– Új vendég esetén a legfontosabb letisztázni, hogy volt-e már műkörme, illetve van-e allergiája – emelte ki Tréki Dóra. – Ha minden rendben van, és neki lehet kezdeni a készítési folyamatnak, akkor az eszközöket le kell fertőtleníteni, majd ezt követően előkészíteni a vendég saját körmeinek felületét – mutatott rá. – Ha hosszabbat szeretne mint a sajátja, abban az esetben következik a sablonozás, amire fel lehet tenni a mű alapot, és azt az anyagmennyiséget, ami a stabilitást jelenti. Ezután már csak a formára reszelés és kialakítás, a szín, illetve minta és kiegészítők felhelyezése van hátra – fogalmazott.

Vámosi Kira

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában