egészség

2020.04.05. 14:05

A magas koleszterinszintnek nincs tünete

A célértékek meghatározásánál fontos figyelembe venni a már fennálló betegségeket.

Fotó: illusztráció, Shutterstock

A koleszterin a szervezet egyik fontos építőanyaga, a membránok kialakításában fontos szerepet játszik. Ezen kívül bizonyos hormonok és a szervezetben szerepet játszó aktív metabolitoknak az előanyaga. Azonban a magas koleszterinszint egyéb betegségek kialakulásához vezethet.

– A koleszterin szükséges a szervezet sejtjeninek megfelelő működéséhez. Ezért a sejtek két úton képesek a számukra szükséges koleszterint biztosítani. Egyrészt a sejtek maguk szintetizálják, másrészt a sejtek felszínén található receptoraik segítségével veszik fel a sejten kívüli térből a koleszterint. Ugyanakkor az eddigi vizsgálatok alapján az is látszik, hogy a keringésben lévő szérum koleszterin már kis koncentrációban is képes eleget tenni a sejt számára fontos funkcióknak. Ha jelentősen megemelkedik a szérum koleszterinszint, az számos a szervezet számára káros folyamatot indít el – tudatta Paragh György, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet Anyagcsere Betegségek Tanszékének vezetője.

Fő rizikófaktor

A professzor kitért arra is, hogy a magas koleszterinszinttel rendelkező egyéneknél jóval hamarabb alakul ki az érelmeszesedés, melynek következtében a szívkoszorúerek, agyi erek, perifériás erek meszesedése miatt súlyos szervi károsodások alakulhatnak ki.

Ma a halálozás leggyakoribb okát a szív-érrendszeri betegségek adják és ennek az egyik fő rizikó faktora a magas koleszterinszint. Magas koleszterinszinttel rendelkező betegeknél kezdetben nincsenek klinikai tünetek, csak egy véletlenszerű laboratóriumi vizsgálat hívja fel a figyelmet a magas koleszterin szintre. A tartósan magas koleszterinszint a korábban említett szív-érrendszeri betegségek kialakulását segítheti elő – mutatott rá a tanszékvezető.

Különböző értékek mentén

Fotó: Paragh György magánarchívuma

A korábbi populációs vizsgálatok azt mutatták, hogy az átlag lakosságban a szérum koleszterin szint normálisan 5,2 mmol/l alatt van. Az e feletti értéket tekintjük kórosnak az átlag lakosság esetén.

– Azon egyéneknél, akiknek a szív-érrendszeri betegség rizikója nagy, ott más értékeket javaslunk, mert a korábbi nagy multicentrikus, prospektív, kettősvak, randomizált vizsgálatokkal igazolták azt, hogy a szérum koleszterinszint csökkentése szignifikánsan, jelentősen csökkenti a szív-érrendszeri események előfordulási gyakoriságát. Ezért attól függően, hogy kardiovaszkuláris szempontból milyen rizikókategóriába tartozik, más-más értéket tekintünk elfogadhatónak. A hazai és nemzetközi ajánlások alapján 4 rizikókategóriát különítünk el: nagyon nagy rizikókategóriában a legújabb ajánlás alapján 1,4 mmol/l alatti, a nagy rizikókategóriánál 1,8 mmol/l alatti, a közepes rizikókategóriánál 2,6 mmol/l alatti, míg az alacsony rizikókategóriában 3 mmol/l alatti LDL-koleszterin értéket javaslunk – ismertette a megfelelő értékeket a professzor.

Megfelelő terápia

A magas koleszterin szint egy krónikus anyagcsere elváltozás. Ezért ebben az esetben is az elsődleges a megfelelő életmód, a testsúly csökkentése, a javasolt diéta folytatása, rendszeres fizikai aktivitás, dohányzás és az alkohol fogyasztás megszüntetése, vagy jelentős mértékű mérséklése. Ez jelenti a kezelés első lépését. Általában az életmódbeli terápiával körülbelül 10 százalékos koleszterincsökkentést lehet elérni. A betegek nagy részénél ennél jóval nagyobb mértékű csökkentésre van szükség és ilyen esetben az életmód-kezelés mellett gyógyszeres kezelést alkalmaznak.

– A statinokat javasoljuk elsődlegesen a koleszterincsökkentésre. Abban az esetben, ha a statinok maximálisan tolerálható dózisa mellett nem értjük el a célértéket, vagy a statinok alkalmazása mellett mellékhatás jelentkezik, akkor a koleszterin bélből történő szelektív felszívódását gátló ezetimib javasolt. Mivel az ezetimib más úton csökkenti a koleszterin szintet, a statinokat kombináljuk az ezetimibbel és így még nagyobb mértékű koleszterincsökkentő hatást tudunk kifejteni azon betegeknél, akik a statin alkalmazása mellett nem érik el a célértéket. A familiáris hyperkoleszterinémiás betegek egy részénél ez sem elég a megfelelő LDL-koleszterin szint elérésére, ilyenkor lehetőség van egy új típusú koleszterincsökkentő gyógyszer alkalmazására. Ez az új típusú koleszterincsökkentő gyógyszer a PCSK9 gátló – beszélt a kezelési módokról Paragh György. Hozzátette: – Az előbbi említettek azt mutatják, hogy ma már a magas koleszterinszinttel rendelkező betegek nagy részénél lehetőség van a megfelelő kezelésre és ezáltal csökkenthetjük, vagy késleltethetjük a szív-érrendszeri betegségek kialakulását, vagy a már kialakult betegség esetén jelentős mértékben csökkenthetjük a szövődményeket.

Szemhéj körüli lerakodás

Bár a magas koleszterinszintnek nincsenek tünetei, néhány életérés utalhat rá.

– A nagyon magas örökletes koleszterinszinttel rendelkező egyéneknél megfigyelhető a szemhéj körüli sárgás lerakódás, a feszítő inak feletti koleszterin lerakódás miatti göbök, valamint a szaruhártyán kör alakú fehér gyűrű megjelenése. Ha tartósabban magas a koleszterinszint, akkor az illető egyénnél már az érelmeszesedés következményei okozzák a tüneteket, így szívpanaszok, központi idegrendszeri panaszok és perifériás érelmeszesedés következtében kialakuló panaszok miatt keresik meg a kezelő orvost. Súlyosabb esetben a szívpanaszok szívinfarktus formájában, központi idegrendszeri panaszok pedig „szélütés” formájában jelentkezhetnek először – részletezte Paragh György.

Kiss Dóra

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában