vásárlási láz

2019.05.13. 08:15

Berobbant a tavaszi kuponláz

„Sokszor előfordult, hogy lezárták a parkolóhelyiséget már az akciónapok legelején.”

Fotó: Kiss Annamarie

A tavaszi kuponnapok népszerűsége töretlen, többen érkeznek vidékről is a nagyobb választék miatt a cívisvárosba, hogy bombaáron jussanak hozzá az árucikkekhez. Az akciónapokon általában a megszokottnál mindig többen látogatnak a bevásárlóközpontokba, s így volt ez pénteken is, amikor körbejártuk a szinteket, hogy a kuponláz közepette megfigyeljük a vásárlói magatartást, valamint azt, hogy mire van szüksége ma leginkább a magyar embernek?

Párokban érkeznek

Bereczki Andrea több mint tíz éve vesz részt a rohamban, a debreceni Csapó utcai bevásárlóközpontban dolgozik, ahol a kuponnapok időszakában egyrészt felpezsdül, de közben furcsamód meg is áll az élet. – Vannak kuponnapok, amelyek aktívabbak, tavasszal talán kevesebb a forgalom, mivel ebben az időszakban igen sok nagyvásár színesíti Debrecen programkínálatát, viszont ettől függetlenül sincs ok a panaszra. Akadnak üzletek, ahol nem lehet felhasználni kupont, azonban ez nem jelenti azt, hogy nincs is az adott üzletben akció. Ilyenkor minden áruház kihasználja a kínálkozó alkalmat, s megannyi akcióval várja a vásárlókat.

Teljesen vegyes korosztályú a fogyasztó gárda, többen érkeznek a párjukkal, családtagjaikkal, s emiatt a parkolással gyakran meggyűlik a baj. Sokszor előfordult, hogy lezárták a parkolóhelyiséget már az akciónapok legelején, akár csütörtökön is, a hatalmas tömeg miatt. Egy biztos: óriási káosz tud lenni, viszont aki tudatosan vásárol, az nagyon sokat tud spórolni – nyilatkozta a Naplónak Andrea.

Nem könnyű eleget tenni a fogyasztóknak, hiába az a rengeteg pluszdolgozó ezeken a napokon, a kígyózó sorok ellen sokszor nem lehet mit tenni. A legtöbb ember megpróbál az első napokban bevásárolni, elkerülni a hétvégi felfordulást, ezért érdemes szemfülesnek lennie annak, aki kinézett magának egy-egy árucikket. Nem szabad az utolsó pillanatokra hagyni a bevásárlást.

– Természetesen szombaton van a legnagyobb tömeg, nagyon sokan érkeznek, azonban csütörtökön is sokkal többen vannak a megszokottnál, ezekre a napokra már előzetesen készülünk, az üzlet számára az egyik legtöbb bevételt hozó időszak. Kevés olyan terméket tudnék kiemelni, amely iránt ne érdeklődnének, viszont a vegyi áruk nagyon közkedveltek, legfőképpen a mosóporok, tisztítószerek – tette hozzá egy üzletvezető.

Bevásárlólista

Hiába a hűvös idő, még a Nap se sütött ki, de a fagylaltozó előtt nagycsaládosok várják, hogy sorra kerüljenek, és megkezdjék a napot egy finom fagyival. Kiss Eszterné Hajdúböszörményből érkezett a gyermekeivel, nem akarta a hétvégét a vásárlásra fordítani, azt az időt inkább a gyermekeire szánja.

– Folyamatosan figyelemmel követem az akciókat, így a kuponnapokról sem szerettem volna lemaradni. Szerintem sokat lehet spórolni, de költeni is, így mindig írok bevásárlólistát, amire tényleg azokat a dolgokat veszem fel, amelyek elengedhetetlenek. Mivel estem már abba a hibába, hogy sokkal több mindent vittem haza, mint szerettem volna, megírom a tiltólistát is, hogy ne csábuljak el – mondta mosollyal az arcán az édesanya, aki szerint az akciók értünk vannak.

Nagy Emese

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában